Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az ütközőpont

DINASZTIKUS .ABSZOLUTIZMUS ÉS NEMZETI RENDISÉG. 57 bürokratikus, pénz- ós hadügyileg jól alátámasztott, erős királyi hatalomra törő terveinek továbbfejlesztését sikerült meghiúsítania. A szegény köznemesség is — amely pedig Mátyás rendszerét támogatta — megnyugodott, hogy az „una eademquG nobilitas" elve a főui-akkal ozonos jogokat bizto£-ított számára s a török-német dilemmában hűségesen állt az urak oldalára. Ä. kétségbeejtő külpolitikai helyzetben bajait még leginkább az újra fölvirágzó familiárisi szervezetben enyhítette.^ Mentől élesebben került egymással szembe az udvar és az ország, annál inkább közeledett egymáshoz a főúri és köznemesi gondolkodás. A keserűség a „német" ellen; kapitányai,, zsoldosai, hivatalnokai önkényes és hagyománybaütközö működése ellen örömest fogadott minden ellenszegülést. Az ország; visszhangzott az alkotmányos és vallásos sérelmektől, megfogalmazásuk tehát könnyű volt. A bécsi béke után a programm már nem is volt kérdéses, ámbár csökkenő sikerrel, mindig: ugyanzat ismételte, mert az udvar már 1609-ben megkezdte az 1608-ban megadott engedmények visszavonását.* De a rendek csak az elvek fogalmazása szempontjából voltak kedvező helyzetben. Az udvar a hatalom tényleges birto-: kában egyáltalán nem kényszerült még elvei megalapozására. Ha fegyvert nem szegeztek tervei ellen, az élet rendes medrében nem tudtak akarata elé sikeres gátat emelni. Elvi megalapozás híján tehát csak bizonyos udvari mentalitás fejlődött,, bizonyos tradicionális felfogás a magyar ügyek intézésére,, amely a kor abszolutisztikus törekvéseiben ós Bécs gazdasági privilégiumaiban gyökerezett. Ez leghatározottabban a magyar „consuetudo", a szokásjog és a vele együtt fejlődött alkotmányos formák ellen fordult. Szembehelyezkedett tehát a korona szentségével, félretolta a rendeket a trónutódlás kérdésében, loizdött a király akartának rendi korlátozása ellen, s a rendi igazgatás megszüntetésére törekedett, ezért a nádorság mellőzésére vágyott s a nádort helytartóval iparkodott helyettesíteni s amikor kénytelen volt nádort választatni, a helytartóságot is reá ruházta és hatáskörét az udvartól függő heljrtartó hatalmá' Szekfü Gyula: Scrvievsek és familiárisok. (Buíkpest, 1912.) * Károlyi Árpád: Az ellenreformáció kezdetei és Thurzó Oyörgy nádorrá választása. (Századok, 1919.) 1—33. és 124—163. 1.