Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az ütközőpont

AZ ÜTKÖZŐPONT. Amióta a Habeburgok Magyarország trónjára jutottak, végzetes fátum nehezedett a király és nemzet viszonyára. Két összeegyezhetetlen kormányzati felfogás állott egymással szemben. Az osztrák főhercegek kis helyi jelentőségű szerepéről szívós kitartással és sok szerencsével világhatalomra jutottak. Ezt nem annyira hódításnak, mint inkább házassági kapcsolataiknak köszönhették, a legszerencsésebb dinasztikus politikának. Termfezetes volt tehát, hogy hatalmukat egészen családi, alapra fektették és továbbra is ehhez a politikai alapelvhez ragaszkodtak. Meg voltak győződve, hogy magyarországi hatalmuk sem I. Ferdinánd megválasztásán, hanem az 1463-i, 1492-i és az azt követő további szerződéseken nyugszik. Magyarországon azonban az Anjouk kihalta óta hozzászoktak ahhoz, hogy az uralkodók magtalan elhaltával a rendek a szokás hatalmánál fogva választási joggá fejlesztették ki a régi consensust.^ Ez nem pusztán a rendi joghoz ragaszkodás volt. A Habsburgok sok tartományukat egységes birodalommá akarták összekovácsolni és abban Magyarországot a török hódítás állandósulása óta csak jelentőségétől megfosztott katonai végvidéknek tekintették. A magyar nemzeti szempontok tehát nem jutottak szóhoz. A felsőbbségi államakarat harca volt ez az alárendelt nemzetekkel szemben. Ez az államakarat a fejedelmi mindenhatóság elvével a különböző nemzeti államokból alakult terület hatalmi egységét kívánta megtestesíteni. Nem a nemzeti sajátságok, hagyományok és érdekdc ápolására törekedett tehát, hanem udvarában építette ki az új egység középponti sensoriumát. Csak az innen kiinduló akarat és gondolat jogosságát ismerte el s a bürokratikus kormányzás eszközeivel megteremtette ^ "V. ö. A trónöröklés kérdéséhez az Árpádok korában cífliíí tanulmányomat. (Budapesti Szemle, 1913.)