Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A nádor teljhatalmú kormányzása

természetéének tartotta. „Én mindent közöltem Önnel — írja —, ami ezükséges volt, és a haditanács elnökének utasítása volt, hogy ugyanúgy cselekedjék, joggal tehát senkinek sem tehető szemrehányás." Az orosz visszavonulást illetőleg sajnálta, hogy a felvidéket sújtania kell ezzel, de hozzátette: „Bármilyen borzalmas is az a kép, amelyet Kedvességed az ország e kis részéről fest, meg vagyok róla győződve, hogy messze elmarad a mögött a kép mögött és nem éri el azt a nyomort, amelyet Morvaországról kellett tapasztalnom, ahol ez a sereg egy ideig tartózkodott és átvonult". „Pálffy tábornok viselkedését lehetetlen jóváhagynom ós fenntartom magamnak, hogy annakidején felelősségre vonjam; hogy pedig Kedvességednek nem tudtam határozott utasítást adni a magyar királyságom semlegessége tárgyában kötendő szerződésre ós folytatandó tárgyalásra, az annál megfelelőbb volt, mert éppen akkor küldtem el gróf Stadiont, mint meghatalmazottat Napóleonhoz, hogy a béke megkötéséről tárgyaljon, s így ezzel a fenti ügy is elintéződött. Hogy is volna lehetséges, hogy örökös országaim egyike külön semlegességi szerződóst kívánjon kötni, holott azoknak kölcsönösen egymást s^íteniök kell? Milyen következményei lennének az ilyen állásfoglalásnak? És mi történnék, ha minden tartományom magát így el akarná különíteni és függetlennek tekinteni? Vájjon hozzájárulásom egy ilyen eljáráshoz nem vezetne-e a legszomorúbb eredményre és beláthatatlan szerencsétlenségre? Ezekben a szempontokban Ön meg fogja találni az okokat, hogy miért nem felelhettem önnek erre."^' A tartalomnál azonban megdöbbentőbb volt a forma. Azóta a tíz óv óta, hogy a nádor Magyarországot kormányozta, sűrűn váltott bizalmas leveleket a királlyal, amelyek gyakran igen kényes ügyekre vonatkoztak, de mindig sajátkezű levélben kapott választ. Most történt először, hogy magánlevelekre a kabinetiroda által kiállított hivatalos jellegű legfelsőbb kéziratban érkezett a felelet. Az érintkezésnek ez a módja a király és a nádor közt a bizalmas közléseket lehetetlenné tette volna. A nádor sietett is a királyt erre figyelmeztetni. Hivatkozva a kapott elintézéIratok, II. 243-245. 1.