Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A nádor teljhatalmú kormányzása
voltak a franciák állásairól, de nagyobb hibát követtek el azzal, hogy oszlopaikat egymástól nagy távolságra vonultatták föl, amit Napoleon mindjárt észrevett és kihasznált. így a rosszul felszerelt ós óMmezett seieg hősies küzdelem után összezavarodott. Rettenetes fejetlenségben menekült mindenki a magyai' határ felé.'' • Az orosz seregek annyira fölbomlottak, hogy császári csapatokkal kellett futásukat fedezni. Sándor cár is attól félt, hogy elfogják seregeit, és erőszakolta, hogy Ferenc, akivel Napoleon Austerlitz előtt kereste a találkozást, most szánja el magát erre a lépésre ós kérjen fegyverszünetet. Ez a találkozás december 4-én meg is történt igen barátságos formák közt. Napoleon békét ajánlott, amelybe a cárt is bele akarta foglalni. Erre az esetre Ferencnek is kedvező feltételeket ígért, Cvsak Bajorország, Baden ós Württemberg kárpótlásáról kellett volna gondoskodnia. Amikor azonban Sándor cár, aki Ferenc visszaérkezését nagy türelmetlenséggel várta, a kedvező eredményt megtudta, hallani sem akart a kibékülésről, hanem kijelentette, hogy seregeivel hazatér. A monarchia és Ferenc sorsa már nem érdekelte. Az oroszok, akik a csata előtt telt szájjal követelték a megütközést és az akkor lázasan fekvő Ferenc előtt eltitkolták, hogy másnap támadni fognak, most mindenért az osztrák tábornokokat okolták. A cár már nem is étkezett együtt a császárral és a tábornokok közt mind feszültebb lett a viszony. 6-án azután herceg Liechtenstein János aláírta a fegyverszüneti szerződóst, amelynek értelmében az oroszoknak haza kellett vonulniok, a király lemondott a magyar nemesi fölkelés fölállításáról s a felek közt megvonták a demarkációs vonalat olyképen, hogy Magyarország területéből Pozsony a franciáknak jutott." Ezzel gyökeresen megváltozott a helyzet. Károly főherceg serege ugyan még a fegyverszünet megkötése előtt, december • V. ö. Stutterheim id. müvét, külöTOsen 18—19., 55., 59. és 80—81. 1. A nádor 1805. naplójában a hírnökök és a résztvevők elbeszéléeei alapján ismételtén visszatér az austerlitzi csatára s az azt követő eseményekre. Legíontosabbak Ferenc császár elbeszélései. Iratok, II. 379—387. 1. és Kutuszov megjegyzései u. ott II. 389—^390. 1. V. ö. még a nádor értesítését Károly főhercegnek u. ott II. 249—^254. 1. és Károly főherceg véleményét u. ott II. 237—239. 1. A fegyverszüneti feltételek u. ott II. 376. 1.