Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A nádor teljhatalmú kormányzása
POZSONY MEGSZÁLLÁSA. 443 ie közölnie kellett a marsallal a nádor megütközését azon, hogj' ámbár m^ígérte neki, „hogy a király válaszáról a semlegesség kérdésében őt mindjárt értesíteni fogja, Davouet ezt be nem várva, előzetes bejelentés nélkül mégis bevonult". Hogy Ferenc király válaszát a nádor hamarább megszerezhesse, Beckers részére passzust kért, hogy a francia vonalakon át mehessen Olmützbe. Arra az időre pedig, amíg Beckers ebben a megbízatásában eljár, a nádor Davousttól azt kívánta, hogy vonja ki csapatait Magyarországból, vagy legalább köseön fegyverszünetet a fennálló állapot alapján. Ennek a rövid fegyverszünetnek a megkötésére is Beckers kapott fölhatalmazást."^ Mindezt a nádor levélben, futárral jelentette a királynak ie; kiemelve, hogy már a készletek megmentése érdekében kénytelen volt ehhez az eszközhöz folyamodni. „A Magyarország részére kötendő gyakrabban említett semlegességi vagy inkább fegyverszüneti szerződés tárgyában — így fejezte be levelét — kórdc végre határozott döntést saját igazolásomra, mert, különösen abban az esetben, ha Felséged ilyen tárgyalásról hallani nem akarna, az ország szememre vethetné, hogy Felségednél nem szorgalmaztam az ügyet kellőképen, vagy hogy elhanyagoltam javáról gondoskodni.""' December elsején már a banltóprós, a korona és a regnikoláris levéltár elszállításáról is gondoskodtak, amikor megérkezett gróf Zichy Ferenc főpohárnok fia Magyaróvárról azzaJ a hírrel, hogy a franciák Pozsonyt kiürítették és az ország területéről kivonultak. Később visszatért Beckers is, aki értesülve a franciák kivonulásáról, e fordulattal megbízatását befejezettnek tekintette. Magából Pozsonyból ie jött hírvivő, gróf Amadé Ferenc, aki érdekes dolgokat beszélt a megszállásról és a franciákról. Ezek Pozsonyban és környékén Merveldtet hajszolták, hiába. Davoust különösen az inszurrekció iránt érdeklődött, számáról, szervezetéről szeretett volna adatokat hallani, de azután kicsinylőleg kijelentette, hogy az csak tömeg, amelyet könnyen szétszórnak. A magyar nemzetet és sajátságait azonban hízel8^ 1805. napló, Iratok, II. 352—353, 1. Iratok, II. 222-224. 1,