Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A nádor teljhatalmú kormányzása
Ö hozta meg a hírt, hogy Davoust marsall megszállta Pozsonyt. A marsall proklamációval fordult a lakossághoz, ismertette Pálffy levelét és a reá adott választ. Kijelentette, hogy Napoleon mégis kényszerülve van benyomulni az országba, de csapatai a legszigorúbb fegyelmet fogják fenntartani, a nemzet szabadságai és alkotmánya is sértetlenek maradnak, csak tartózkodjék a lakosság minden katonaállítástól, inszurrekciótól ós ellenségeskedéstől.'® Ebből világos volt az összefüggés a Pálffy által megindított tárgyalás félbeszakadása és az előnyomulás közt. A körülményekből azt is következtetni lehetett, hogy a franciák nem fognak Pozsonynál megállani, a Duna balpartján előőrseik már Sopornyáig, a jobbon öttevényig jutottak. Míg az előző nap, amikor a nádor a királynak írt, az előnyomuló csapattestről azt tudták, hogy az 4000 főnyi, most Batthyánytól arról értesültek, hogy Davoust 9000 emberrel vonult be." Ekkora erővel szembeszállni lehetetlenség volt.*^ A nádor tehát ismét összehívta a konferenciát. A nézetek most már nagyon eltérők voltak. A harciasak az inszurrekciót kívánták és kijelentették, hogy az ellenség ígéreteivel ós proklamációival nem kell törődni. Az ellentétes álláspont határozatot kívánt a királytól a semlegesség kérdésében. Az óvatosak pedig egyszerűen csak ismertetni akarták a helyzetet az uralkodóval, minden óhajtás nyilvánítása nélkül. Végre abban egyeztek meg, hogy az országot már a német tartományok érdekében élelmezési szempontokból is kímélni kell. Parlamentairt akartak tehát küldeni Davousthoz, hogy felszólítsák a magyar terület kiürítésére, vagy hogy legalább fegyverszünetről tárgyaljanak vele, ami időt adna a készletek elszállítására. A nádor e feladat megoldását hű emberére, gróf Beckers József szárnysegédre bízta. A grófnak utasítása szerint először Iratok, 11. 224—225. 1. "» 1805. napló, Iratok, II. 348—349. 1. Davoust különben november 27-6B így írt a haáügyrainlsztemek: «D'apres les renseignementes qui mf somt parvenus, le gouvemeur autrichien de Presbourg s'occupait de former des magaaiini de subsistancea et ra.rchiduc palatin employait toua see moyens pouT faire lever le peuple hongrois.» Ch. de Mazade: Correspondance du Maréchai Davout. 1801—1815. (Paris, 1885) I. 189. 1. A Buda körül lévő zászlóaljak gyakorlatlan újoncokból álltak, a lovasság mindössze 150 főnyi volt. Iratok, II. 227—228. 1.