Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A nádor teljhatalmú kormányzása

A NÁDOR JELENTÉSE A HELYZETRŐL. 441 memiyieéget oly rövid idő alatt előteremteni; rekvirálni fog tehát és a kevés készletet el fogja fogyasztani, az ellenség követni fogja és egészen el fogja pusztítani az országot. Az inszurrekció, amelyet szintén élelmezni kell, a zavart csak nö­velni fogja. A paraszt állatát, amely takarmány hiányában amúgy is elgyengült, egészen tönkre fogják tenni a rendkívüli fuvarok és szállítmányok, a szegény embert mindenétől meg fogják fosztani. Ez a helyzetkép — amelyet nem festettem rikító színekkel, amelyet nem is sugallt, mint Felséged kegye­sen kifejezi, túlságos rémlátás — azzal aggaszt, hogy erre az országra, amelyet tíz év óta kormányzók, s amelynek javáért szívesen áldoznám életemet, a legszomorúbb jövő, éhínség, talán még pestis is vár. Nincs hatalmamban, hogy segítsek rajta, de reményem van rá, hogy egy olyan kegy^ fejedelem, mint Fel­séged, megtalálja az orvoslást. Kegyeskedjék Felséged ezt meg­szívlelni és idejében úgy intézkedni, hogy a békedíötés legsze­rencsésebb esetében is fenyegető éhínség elháríttassék." „Bárha Felséged ne csalódnék megint a helyzet megítélésében, de no­vember 20-i legfelsőbb kéziratának tartalmából következtetve, félek, hogy jobbnak tartja azt, mint amilyen.'^ Ismertetve Via­lannes előnyomulását, sorait így végzi: „Ha ez a hadtest Buda felé közelednék, el vagyok határozva, amennyiben az nem kap erősítéseket, hogy az ittlevő tartalékzászlóaljakkal megkísér­lem a védelmet, aminek eredményét azonban előre nem lát­hatom, mert ehhez a csapathoz és különösen tisztikarának összetételéhez semmi bizalmam, és mégis meg kell kísérelnem itt ellenállni, hogy az ittlévő jelentékeny termény-, felszerelési ós tüzérségi készleteket lehetőleg megmentsem." Még aznap a nádor konferenciát tartott a magyar urakkal, eléjök terjesztette a Pálffy—Davoust-féle levelezést és ismer­tette a helyzetet. Ez a konferencia azt határozta, ha a királytól ebben az ügyben a békére nem kedvező válasz érkeznék, kül­döttséget fognak hozzá küldeni, hogy ez előtte az ország szo­morú állapotát kifejtse és őt idehív ja. Másnap, november 30-án megéikezett Pozsonyból gróf Batthyány Antal a pozsonyi permanens deputáció üzenetével. ^ 1805. napló, Iratok, II. 348. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents