Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A nádor teljhatalmú kormányzása

mat, megvolt a szerencsés eredménye, hogy Magyarországot megkímélte egyes portyázó osztagok betöréseitől, amelyek föl­tartóztatására nem voltak csapataink, hogy időt nyertünk a német hadsereg szótszórt legénységét, a poggyászt stb. össze­gyűjteni ós biztos helyre szállítani, hogy a Dunán levő kincstári javakat szerencsésen a várakba szállítottuk és hogy fenntartot­tuk a közlekedést a német és az itáliai sereg közt, valamint hogy ezek Magyarországból élelemmel támogattattak." Kitérve Merveldt átvonulására ós Soult betörésére, így folytatja: „Ezért tartok tőle, hogy az ellenség, ha, mint Felséged gondolja, nem is nyomulna mélyebben az országba, mégis megszállja a jab­lonkai szorost és elvágja az összeköttetést Morvaországgal, úgyhogy jelentéseimet csak nagy kerülővel, Krakón át küldhet­ném. Hogy ez úgyis aggasztó helyzetemet még mennyire meg­nehezítené, azt Felséged maga is belátja, minthogy megbízható hírek hiányában nem vagyok képes megítélni, mire határozzam el magamat." „Eddig a körülmények, a hiány mindennemű fel­szerelésben a felkelés részére, főkép azonban az idő rövidsége miatt lehetetlen volt, főkép az elülső megyékben, az inszurrekció felállítására gondolni. Ezt az eljárásomat a háború befejezésével (Isten adná, hogy mentől előbb) felséged előtt mindenben iga­zolni fogom, — itt tehát mentségemül egyelőre csak annyit említek, hogy most úgy látom, a fölkelés kivonulásának nemcsak a lehetősége, de a szüksége is be fog következni. Amíg ugyanis nem volt az országban császári sereg, addig az ellenség nem nagyon közeledett feléje, és nem tudom, miért, elmulasztotta az alkalmat, amelyben hirtelen betöréssel az egész országot elpusztíthatta volna. Most azonban az itáliai seregtől érkező hírek szerint ez utóbbi a hó végével Magyar­országba érkezik, azt követi az ellenség, most kell és lehet tehát az országnak több sikerrel inszurgálnia. A buzgalom nagy, inkább vissza kell tartani, semmint szítani, egyes megyék lakossága már most panaszkodik, amiért tétlen és nem szabad fölkelnie. De mi lesz ennek a következménye; a császári sereg­nek, amelynek ellátásáról, amint azt három hó előtt Felséged­nek megmondtam, csak in spatiis imaginariis és csak papíron gondoskodtak, már most is alig van miből élnie, minden raktár üres és még rendkívüli összegekkel sem lehet a szükséges

Next

/
Thumbnails
Contents