Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

AZ AUGUSZTUS 14-1 LEIRAT. 359 amely kizárja az ideiglenes megoldást. A lényegben hangsúlyozta, hogy alkotmányos úton a király és a rendek megegyezésére (Konsens) van szükség. Ennek érdekében biztosította a nemzetet, hogy ha a népösszeírás elkészül, a király hajlandó a kiegészítést a rendekkel országgyűlésen ismét megvitatni, hogy közös megegyezéssel vagy a megajánlott módot és számot hagyják jóvá, vagy a lakosság számának ós a nép jellemének megfelelő más módon rendezzék a kérdést. Hangsúlyozta, hogy a király soha egyoldalúan nem fogja az országot nagyobb kiegészítéssel sújtani, mint amilyet az országgyűlés megállapít, amiből azonban az is következik, hogy amit most kétoldali megegyezéssel elhatároznak, c^k kétoldali hozzájárulással bontható föl és nem szűnhet meg ipso facto, a nólkül, hogy arról a királlyal tárgyalnának. A javasolt módon a kiegészítés egyoldalúan a rendek akaratától függene, s minthogy a toborzást megszüntetnék s annak pótlása is érvényét vesztté, a királynak semmi eszköze nem maradna a kiegészítésre. A kapituláció megszűnése osak azzal a kötelezettséggel lehetséges, hogy az egész létszámról életfogytiglani katonasággal gondoskodnak. A rendek ajánlata és május 22-i ígéretük közt hézag van, s ennek kitöltését kísérelte meg a július 12-i leirat, az ellene emelt kifogások tehát alaptalanok. A rendek aggodalmainak elhallgattatására tehát a király hajlandó megelégedni olyan határozattal, amely szerint háború idején is évenként legalább annyi újoncot állítsanak, mint békeidőben, a háborús veszteségeket pedig az eddigi szokás szerint pótolják. Gondoskodni fog arról is, hogy a 61. gyalogezred kiegészítése más részről történjók 8 ennek átvételét csak a kérdés rendezésóig kívánja.^"^ A második irat utasítást tartalmazott, hogy egyes pontokon meddig mehet el a nádor. Kívánta az országgyűlés illő befejezését olyan módon, hogy a külföld a háború idejére szóló kiegészítés módjából ne vonhasson le kedvezőtlen következtetést. Lényegében úgy állapította meg az engedmények határát, hogy a megajánlandó kiegészítésnek mindaddig kötelező ereje legyen, amíg egy következő országgyűlésen mindkét fél beleIratok, I. 528—531. 1.