Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

egyezésével mást nem határoznak."* Végre a bizalmas levélben a király a nádor bölcseségére bízta, hogy az ügyet az állam javára kedvezően bonyolítsa le ós ígérte, hogy buzgalmát érde­méül fogja betudni.^"" A július 12-i botlást azonban már nem lehetett helyre­hozni. A megyék egyre-másra küldték keményebb hangú utasí­tásaikat s a kerületi üléseken az ellenzék annyira megerősödött, hogy már ez is kívánatossá tette az ügy mielőbbi befejezését. Augusztus 19-én a 61. gyalogezred kiegészítését ahhoz kötöt­ték, hogy az Erdélyhez csatolt megyéket visszakapcsolják. A perszonálisnak az az ajánlata, hogy a három évre megajánlott újonclétszám azután is fennmaradjon, mindaddig, amíg ország­gyűlésen másként nem intézkednek, és Aczél István alország­bírónak az a figyelmeztetne, hogy a rendek önmaguknak mon­danak ellent, ha az állam védelméről nem gondoskodnak, hatás nélkül maradt.A nádor a felsőtáblán azt szerette volna elérni, hogy a rendi fölterjesztés bevezetéseként fölsorolt észrevételek­től tekintsenek el, de még ez sem sikerült. Ismételt fölszólításai­val csak néhány apróbb változtatást tudott keresztülvinni, így pl. hogy a szekerészét és a pattantyús személyzet tagjait a meg­határozott számon fölül toborzással lehessen kiállítani. A három évre átvett kiegészítésnél azután a nádor nagy beszédet mondott ós fölszólította a rendeket, tegyenek bizonyságot a király iránti hűségükről és gondoskodjanak valami módon a kiegészítésről. Az alsó tábla azonban elutasította a változtatásokat, amire a nádor kijelentette, hogy közvetíteni akart, minthogy azonban a rendek ridegen ragaszkodnak a megajánlás háromévi időtarta­mához és bizalmatlanságot árulnak el a királlyal szemben — föltételezve, mintha nem akarna országgyűlést tartani —, ha továbbra is ragaszkodnának kikötéseikhez, javasolni fogja a királynak, hogy a rendi javaslatot ne fogadja el. Csak ez a kemény föllépés indította végre a rendeket elhatározásuk meg­másítására."'^ így aztán a király mégis elérte a 64.000 főnyi magyar katonaság kiegészítését három esztendőre, 12.000 újonc Iratok, I. 531—533. 1. Iratok, I. 533. 1. 208 Alvinczy táborszernagy jelentése aug. 19. Privatbibl. fasc. 45. Alvinczy jelentése aug. 21. Privatbibl. fasc. 45.

Next

/
Thumbnails
Contents