Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az 1802. évi országgyűlés
IPARPÁRTOLÁS. 339 A beidegzett fölfogas félszázad óta az volt, hogy a monarchia gazdagsága iparosodásától függ és ennek az egyetlen alapja a tiltó vámrendszer fönntartása. II. Lipót idejében történt valamelyes bátortalan kísérlet a kereskedelem fölszabadítása felé, de néhány fölvilágosult szakember kivételével a hatóságok a tilalmi elv fönntartása mellett nyilatkoztak. A döntést ebben a kérdésben már Ferenc császár hozta meg. „A tapasztalat — így szólt az elhatározás — a legjobb, csalhatatlan bizonyítékot szolgáltatott a tilalmi rendszer hatásáról az államra ós a lakosságára, főképen a megélhetés előmozdítására, a népsűrűség fokozására és a pénzkiszivárgás megakadályozására, ennek következtében tehát — minthogy a legnagyobb figyelmet az állam saját javára kell fordítani — változatlanul a tilalmi rendszer mellett kell kitartani. Ezt a közönségnek megnyugtatására — amely már annyi ideje hányódott félelem és remény közt — nyilvánosságra kell hozni.""® Ferencet tehát ez a döntése eleve lekötötte a sérelmes rendszerhez. Újabban azonban ezt a sérelmes alapbajt kiélezte még egy másik körülmény, az államháztartásnak a hétéves háború óta állandóan fokozódó zavara, amely összefüggött az elhibázott gazdaságpolitikával és végeredményben fedezetlen papírpénzgazdálkodásba vitte az államot. Ennek a politikának visszásságai is éppen ekkor kezdtek feltűnőbben érezhetőekké válni. Az osztrák papírpénz megteremtője gróf Hatzfeld Károly Frigyes államminiszter volt, aki a hétéves háború idején, 1762-ben mutatkozó 13 milliónyi hiány fedezésére 12 milliónyi kölcsönt ajánlott, amelynek összegéig papírpénz kibocsátását határozták el s ennek kiadását a bécsi városi bankra (Wiener Stadt-Banco) bízták. A kibocsátandó pénz fedezésére lekötötték a bank által kezelt közjövedelmek egy részét, s az új pénzt a kibocsátó pátens értelmében a kamarai és adópénztárak a náluk teljesítendő fizetések fele összegéig kötelesek voltak készpénz gyanánt elfogadni. Átcserélhető volt ez a papírpénz 5%-os bankkötvényekre is.^** "® A. Beer: Die österreichische Handelspolitik im XIX. Jahrhundert. (Wien, 1891.) 4. 1. Eaudnitz, Josef: Das österreichische Staatspapiergeld. (Wien, 1917.) 1—3. 1.; Hauer, Josef Ritter von : Beiträge zur Geschichte der österreichischen Finanzen. (Wien, 1848.) 170. 1.
