Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az alkotmányosság útján
AZ INSZURHEKCIÓ VÉDELMÉBEN. 287 vágómarha állítását. Ezzel szeimben Alvinczy táborszernagy továbbra is inkább az ezredek kibővítése mellett foglalt állást, ami körülbelül 25—50.000 embert jelentett volna, pénzben 1,002.307 forintot, terményekben pedig évi 2i/^ milliót a terményeknek Sziszekig, Friedauig ós Pozsonyig számított szállításával."" A nádor ezekkel a javaslatokkal szemben mindenekelőtt fölvetette azt a kérdést, hogy mit akarnak tulajdonképen szubszídiumkónt kérni: az ezredek kibővítését és ellátását, vagy a haditanács javasolta termény szolgáltatást? Rámutatott, hogy az állandó jellegű megterheltetéssel szemben hagyományos idegenkedésre kell számítani, hogy ilyen terhet osak országgyűléssel lehetne megszavaztatni, hogy mindazok a módozatok, amelyeket különösen Alvinczy vetett föl, e terheknek országgyűlés összehívása nélkül való megajánlására, maguk is csak országgyűlés kívánságának fölvetésére vezetnek, minden törekvés emiek megkerülésére csak elodázást jelentene és bizalmatlanságot keltene."" Figyelmeztetett arra is, hogy a szubszídiumot aligha lehetne a háború kitörése előtt kérni. Az inszurrekciót illetőleg állást foglalt a haditanácsnak azzal az álláspontjával szemben, hogy amíg nem szabályozzák, az az országra felette káros, a királyra a monarchiára nézve pedig haszon nélküli. Elismerte ugyan, hogy a meglevő állapotban költségesebb, de önérzetesen hivatkozott arra, hogy „az utolsó inszurrekció minden pártatlan ítélkező elbírálása szerint éppen az ellenkezőt bizonyította"" és „hogy az a nemzetre bizonyára nem hozott volna szégyent"." Nyíltan kijelentette tehát, hogy az emelt vádak alaptalanok, hogy amit a kincstár a fölkelésnek muníció ós tüzéraégi javítások stb. terén nyújtott, az operációs pénztárból mogfizettetett, aminthogy a megyék is megfizették a rendelkezésükre bocsátott puskákat, úgyhogy az egyetlen a kincstárt terhelő kiadás az a többlet, Iratok, I. 245—257. 1. ®* „Ein La-ndtag wäre das sicherste und gesetzmäsßigste, wo nicht auch geschwindeste Mittel, den gewünschten Zweclc zu erreichen." Iratok, I. 250. 1. ™ „... die letzte Insurrektion in den Augen eines jeden unparthejäsehen Richters das Gegentheil bewiesen hait". Iratok, I. 255. 1. „... dass sie der hung. Nation gewiss keine Schande gemacht haben würde". Iratok, I. 255. 1.