Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A magyar sors

A SORSADOTTSÄG. 11 élmény különbözőeége alakítja ki, amely minden esetben megfellebbezhetetlenül kényszeríti, hogy bizonyos formában gondolkozzék. Mindaz, amit elődeink tettek, megköti tehát szabadságunkat, mert kifejleszti a formát, amelyben gondolkodunk, vagyis meghatározza a sorsot. „A történetnek az a tragikus vonása, hogy minden szabadság a következő nemzedékre nézve már sorssá válik" — írja egyik kiváló filozófusunk.^ Ez a megkötöttség, ez a sors, a nemzet élményének ez a tükröződése gondolkodásában egyike azoknak a malomköveknek, amelyek közé a Budára fényes ünnepély eeséggel bevonult József főherceg került. Nemzeti sorsunk alapjai messze ősidőkbe nyúlnak vissza. Ha a XVIII. és XIX. század állapotairól beszélünk, a, rendiségben szoktuk fölfedezni ezek eredendő bűneit. Radikális frazeológiával feudális berendezésünket okoljuk bajainkért. Sokan úgy gondolják, hogy átvettünk egy idegen társadalmi formát, amely akkor nyugaton már letűnőben volt, s ez rendi önzésből és szüklátókörűségből, túlélve önmagát, anakronizmussá lett, amikor körülöttünk már megváltozott a világ. A rendi szervezet e késői fennmaradása azonban nemcsak a forma időbeli továbbélésének kérdése. A sorsadottság, az élményi alap földerítésében legalább is a török veszedelem és uralom koráig kell visszamennünk, hogy lényegét megérthessük. Ha a magyar történelem végzetszerűségéről beszélhetünk, végzetszerű volt elhelyezkedésünk a Duna Kárpátok övezte medencéjében. Az akkori életforma megvédésére a Kelet ellen kellett fordulnunk & így keleti kezdetekkel a Nyugat védelmezőivé lettünk. Vállaltuk a védőbástya szerepét s ez a szerep elsősorban katonai föladatokat rótt a nemzetre. Aeneas Sylvius megütközött a nyugatiaknál jelentékenyen zordabb erkölcseinken, de mégis Isten bölcs végzését látta abban, hogy ilymódon a keresztény világnak bátor védelmezője rendeltetett.'' Kétségtelen, hogy a zordabb erkölcsökben nagy része volt ^ Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó. Budapest, 1936. 15. 1., 2. kiad. 1941. 20. 1. ^ Murus vero Uiigaria ost et aiitomurale fortissimum sive clipeus nostrae religionis, sub quo longe iam protecti sumus. Aeneae Syltii... opera quae exiant omiiia. (Basileae, 1571.) 926. 1., v. ö. még u. ott 556., 628., 908. és 915. 1.