Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A helytartó

tehát, hogy kérését ne teljesítsék, hanem nyugdíjazzák őt.'° így azután a helytartótanácsban az alkotmányos és a nemzeti szempontok meglehetősen elnémultak, e alig volt valaki, aki fölvilágosíthatta volna a főherceget. A reakció elé tehát mi sem gördített akadályt. Vay kérvénye inkább azt bizonyította, hogy a leghatározottabb patriótálc sem látt^űv más lehetőséget, mint hogy elhagyják a küzdőteret. így az új helytartó belesüllyedt a már megindított vizsgálatok ingoványába. A homloktérben a gyanús tanárok ügye állott. Németh reakciós terveinek ez volt a sarkpontja. Martinovics, Sigray és Szolárcsik ugyanis pörük tárgyalása közben egy csomó nevet ejtettek el, férfiakét, akiket úgy tüntettek föl, mint akikkel gyakrabban érintkeztek, akik hasonló elveket vallottak. Pozitívum kevés volt ezekben a vallomásokban. Eleinte nem is gondoltak arra, hogy a megnevezettek ellen föl kellene lépni. Csak.amikor Martinovicsok fejei már lehullottak, amikor a többi elítélt már sötét börtönök mélyén sínylődött, Némethnek pedig sikerült befolyást szereznie Sándor Lipót nádorra, vették elő ismét a pör aktáit, hogy átvizsgálják, kik ellen lehetne még eljárást indítani. A volt nádornak az a gondolata, hogy a nevelésügy terén a megbízhatatlan embereket nem lehet meghagyni állásaikban, míg egyebütt a financiális szempont miatt a személyzet kicserélését nem tartotta lehetségesnek, Némethet arra ösztönözte, hogy gyűlöletét a gyanús tanárokra zúdítsa. A gyanúsítottak előkelő emberek voltak: Kreil Antal, Koppi Károly, Barles Béla, Schedius Lajos és Halizky András pesti egyetemi tanárok, Török Lajos gróf kassai főigazgató, Tichy István kassai és Szaller György pozsonyi akadémiai tanárok ós Piller Celestin, a kőszegi piarista gimnázium igazgatója. Az ellenük emelt vádpontok közt alig volt valami határozottabb. Legtöbbjüknek az volt a bűne, hogy bejáratosak voltak Abaffy Ferenc nyitramegyei követ házához, ahol sok fölvilágosult és nyughatatlan ember fordult meg, akik rokonszenveztek a franciákkal és szidták az uralkodókat. Kreil ugyan Martinovics szerint lefordította a Marseillaise-t, Koppinak meg állítólag része volt a „Litterae ad imperatorem" fordításában, de a többiek ellen még Iratok, I. 71. 1. -- • : >