Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az új környezet

divatos jelszavaival szemben. Az indifferentizmus széles körök­ben hódított, az egyetemi ifjúság, amely eddig szorgalmasan látogatta a templomot, egyszerre elfordult tőle, s a kocsmákat és színházat kereste. Előkelő urak nem titkolták ateista elvei­ket. Fekete János gróf magyar ós francia költeményeiben ócsá­rolta a papokat.''' A forradalmi hangulat a francia események nyomán jórészt csak II, József halála után ütötte fel a fejét. Ennek a feszült hangulatnak egy szenvedélyes külföldi felszítója sokáig itt is tartózkodott: Trenk Frigyes báró, a híres kalandor, a párizsi forradalom bevezető eseményeinek, a Bastille ostromának szemtanúja, aki nem mulasztotta el az alkalmat, hogy szomorú tapasztalataiból tőkét kovácsoljon. A Franciaországból érkező híreket a szakértő önérzetével kommentálta. Elsősorban ő tar­totta fenn a lelkesedést a fra.ncia forradalom iránt és szívesen korbácsolta föl a szenvedélyeket."^ Körülötte csoportosultak a forradalmárok, elsősorban Laczkovits János volt huszárkapi­tány, akit a szolgálatból elbocsátottak, mert aláírta azt a kér­vényt, amelyet a magyar szolgálati nyelv érdekében a Greven­huszárezred tisztjei az országgyíílés elé terjesztettek. Ö volt a legszenvedélyesebb forradalmár, aki a grófokat és bárókat mint a nyulakat szerette volna lövöldözni'^ s a papok nyakát kitörni." Az ilyen hangok azonban csak a korábbi fegyelméből hirtelen kiszabadult ifjúság csapongó képzeletét mozgatták meg, különben a forradalmi gondolatnak nem voltak mélyebb gyö­kerei. Még Öz Pál is — akit Martinoviccsal lefejeztek —, ami­kor az emberi jogokat olvasta, megjegyezte: „Itt csupán az. ember jogait fejtik ki, az ember kötelességeiről azonban sem­mit sem szólnak.'"^ A hírhedt magyar jakobinusvezér, Martino­vics nem az eszmékért lelkesült, őt az önliittség, szereplési és hatalmi vágy vitték a lejtőre, eredetileg az udvar megbízásából dolgozott és csak mikor ezt a jól jövedelmező alkalmazását el­veszítette, fordult az udvar ellen. " Ecktordt Sándor id. mű, 14a I. 22 Ballagi G.: A polUikai irodalom. 472-498. és 669—G89. 1.; Eckliardt S. id. mű, 66—68. és 122—132. 1. Eckhardt S. 151. 1. Eckhardt S. 186. 1. Eckhardt S. 55. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents