Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az új környezet
kutató szorgalmas munkája alapján a késő utód már elég tisztán látja, de a kortárs ez erők hullámzó játékában inkább csak zavart, átláthatatlan káoszt érzett, amely a tájékozódásba;n erősen próbára tette ítélőképességét. A magyar élet nem is annyira két véglet közt, mint inkább két végletben mozgott. Ez a szerencsétlen szakadás még a szatmári béke idejéből öröklődött, amikor a főnemesség az udvar közelébe húzódott s Mária Terézia óta nagyrészt külföldön lakott, idegen családokkal házasodott össze és idegen szellemi áramlatokba jutott; a köznemességet viszont száműzte onnan az akkori politikai rendszer, szegénysége és fogyatékos, nem a kor színvonalán álló műveltsége. A két réteg közt megszűnt az a szoros kapocs, amely még a XVII. században is összefűzte •őket. A főnemesség kiejtette kezéből a köznemesség szellemi vezetését ós a régi familiáris kapcsolat helyén mély szakadék keletkezett. A vezetés nélkül maradt köznemesség tehát duzzogva vonult vissza a megyei életbe. Minthogy országgyűlések nem igen voltak — hacsak -nem gubódzott be teljesen falusi birtokán —, csak a megyeszékhelyre járt be megyei gyűlésekre, vagy legfeljebb valamely szomszédos megye székhelyére látogatott el. Társas érintkezés, tapasztalatok, látókör és tanulmány híján bárdolatlan lett, parlagias és darabos. A két csoport közt a különbség olyan nagy volt, hogy megértés nélkül álltak egymással szemben, de igen gyakran le is nézték és megvetették egymást. így két külön táborra szakadtak. Az egyik hajporos parókát viselt, francia divat szerint öltözködött, harisnyát, félcipőt liordott, zsabókkal és csipkékkel ékeskedett, a másik kifent Imjuszt növesztett, zsinóros magyar dolmányban és csizmában járt. Amaz könnyed, finom eleganciájú volt, emez nehézkes és szögletes. Az előbbi csak ritkán tudott magyarul; németül és franciául társalgott; az utóbbi nem tanult nyugati nyelveket s virtuskodott azzal, hogy egy magyaros kulináris latinságot beszélt, amely jogi és politikai vitatkozásaiban sokkal jobban megfelelt neki, mint az utolsó száz év alatt mostohán elhanyagolt magyar nyelv. Amaz a modern irodalom és filozófia reme-