Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai
mutatja, hogy támogatták a legfontosabb szovjet külpolitikai törekvéseket (pl. németkérdés, fegyverkezési tárgyalások, nukleáris kísérletek), és szoros kapcsolatokat ápoltak a kommunista világgal. A jugoszláv külpolitika ugyanakkor egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a nyugat felé, amelyben elsősorban a gazdasági problémák motiválták őket.102 A francia kapcsolat fontosságát jugoszláv részről is felismerték, és Uvalich nagykövet De Gaulle elnöknek átadta Tito elnök üzenetét, amelyben a két ország kapcsolatainak fejlesztését kívánta. De Gaulle ezen a megbeszélésen is a Colombey-i francia-német közös nyilatkozat európai egyesülésre vonatkozó részére hivatkozott, amellyel a jugoszláv nagykövet teljesen egyetértett. Ugyanakkor De Gaulle ekkor sem hagyta megjegyzés nélkül az algériai felkelőknek nyújtott jugoszláv segítség miatt kirobbant botrányt, és lényegében ennek a kérdésnek a rendezésétől tette függővé a két ország kapcsolatainak alakulását.103 1959 folyamán a két ország kapcsolata nem változott lényegesen, és francia részről Jugoszláviának a szocialista táboron belüli elszigetelődéséről értekeztek, amelyből az egyik kitörési utat a jugoszláv harmadikvilág-politiká- ban látták.104 Párizsban úgy értékelték, hogy jugoszláv részről a nyugati kapcsolatokon belül Franciaország jelentősége fokozatosan megnövekedett.105 Ezt a jugoszláv enyhülési külpolitikát erősítette meg az, hogy ugyan a jugoszláv sajtó nagyon elítélően nyilatkozott a franciák szaharai atomrobbantásáról, de a négyszemközti megbeszéléseken a jugoszlávok megígérték, hogy „.. .nem mennek túlzottan messze,” és alapvetően örömüket fejezték ki De Gaulle függetlenedési politikája kapcsán.106 Ez a fokozatos függetlenedési politika mutatkozott meg a párizsi csúcstalálkozó utáni jugoszláv politikában is. Francia részről észrevették, hogy Jugoszlávia számára 1960 elején a németkérdés már nem volt olyan jelentős, mint Csehszlovákia vagy Lengyel- ország esetében, ahhoz inkább reálpolitikai megközelítésből viszonyultak, és a francia külpolitikához hasonlóan annak hosszú távú megoldását feltételezték. Ezzel párhuzamosan továbbra is érezhetően erősödött a fejlődő országok iránti jugoszláv figyelem, amelyet a francia diplomácia a jugoszláv külpolitika valódi kitörési pontjaként értékelt.107 1962-ben a két ország kapcsolata már arra a szintre jutott, hogy a francia Külügyminisztérium szükségesnek látta egy összefoglaló jelentés készítését 102 DDF 1958. I. N° 354. (Párizs, 1958. május 22.), 661. Jugoszlávia helyzetével kapcsolatban a szocialista országok között. Broustra nagykövet és Popovié államtitkár megbeszélése: DDF 1958. II. N° 335. (Belgrad, 1958. november 16.), 684-686. o. 103 DDF 1958. II. N° 168. (Párizs, 1958. szeptember 18. ), 380-381. o. 104 DDF 1959. I. N° 153. (Belgrad, 1959. március 13.), 346. o„ 1961. I. N° 257. (Belgrad, 1961. június 5.), 731-734. o. 105 DDF 1959. II. N° 223. (Belgrád, 1959. november 12.), 549-550. o. 106 DDF 1960. I. N° 70. (Belgrád, 1960. február 15. ), 177-178. o. 107 Uo. I. N° 237. (Belgrád, 1960. május 25. ), 725-729. o. 43
