Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai

mellett kötelezte el az országot, elítélte Nagy Imrét és a jugoszlávok politikáját. Francia értékelés szerint ez a beszéd azt bizonyította, hogy a belpolitikai szabadság előfeltétele a szovjet külpolitikai érdekek teljes kiszolgálása volt, amit a lengyel elsőtitkámak is demonstrálnia kellett.66 Ezt a véleményt erősítette meg a varsói francia ideiglenes ügyvivő távirata, amelyben arról írt, hogy egészen közeli baráti forrásból tudja, hogy a lengyel politikus csak a szovjeteknek való megfelelés, és belső mozgásszabadságának megőrzése miatt nyilatkozott elítélően Titóról és Nagy Imréről.67 A Varsóban szolgáló francia diplomaták azonban észrevették azt is, hogy a beszéd alapvetően elkeserítette a lakosságot, és az értelmiség nyíltan kimutatta a csalódottságát amiatt,68 hogy a lengyel elsőtitkár elárulta a magyar forradalmat. A lakosság jelentős része nyíltan szovjetellenes érzelmeket mutatott, és Gomulka beszédét egyenesen árulásnak tartották.69

Francia részről tehát a lengyel népi demokráciát egyértelműen látszatdemokráciának tartották, és különbséget tettek a lakosság és a rendszer megítélésében. Az ország külpolitikailag szorosan függött a szovjetektől, a lengyelek szigorúan követték a szovjet utasításokat, bár a Rapacki-terv megfogalmazásával Párizsban - a fenntartások ellenére - bizonyos önállóság iránti igényt láttak. Mindezekkel együtt Párizsban úgy értékelték, hogy a Ra- packi-tervben megfogalmazott elképzelések inkább a szovjet elképzelések közvetítését, mintsem valós önálló külpolitikai tevékenységet jelentettek.

Franciaország új nagykövete (Etienne Burin des Roziers) első jelentéseiben a két ország jó kapcsolatát emelte ki és hangsúlyozta, hogy a lengyelek részéről nem titkolt szimpátia mutatkozik meg Franciaország irányába, amelynek gyakorlati haszna elsősorban a kulturális kapcsolatok alakulásában lehetett. A kapcsolatok kibontakozását Lengyelország esetében is alapvetően meghatározza az eltérő tömbhöz tartozás. Ugyanakkor a lengyelek igyekeznek kihasználni a köztes helyzetüket, a kivételezett megítélést, és nyíltan megfogalmazzák nyitási elképzeléseiket a nyugat irányába.70

A francia-lengyel kapcsolatok alakulását ugyanakkor már a kezdetektől egyértelműen meghatározta Lengyelország nagyon érzékeny és megalkuvást nem tűrő viszonya a németkérdéshez. A feszültség érezhető volt akkor is, amikor De Gaulle 1958. október 6-án fogadta a lengyel nagykövetet és tájékoztatta őt az Adenauerral folytatott megbeszéléséről. De Gaulle szerint Adenauer pozitívan nyilatkozott Lengyelországról, és felhívta a lengyel nagykövet figyelmét arra, hogy a Colombey-i deklaráció az európai

66 DDF 1958 II. N°l. (Varsó, 1958. július 1.), 1-2. o.

67 DDF 1958 II. N° 10. (Varsó, 1958. július 3.), 15. o.

68 Uo. N° 27. (Varsó, 1958. július 10.), 54-55. o.

69 Uo. N° 55. (Varsó, 1958. július 19.), 109. o.

70 Uo. N° 203. (Varsó, 1958. szeptember 26.) 433-435. o.

36