Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
kiutasítottak, mert De Gaulle olyan követeléseket állított fel az atomtitok megszerzésével kapcsolatban, amelyeket az Egyesült Államok nem volt hajlandó teljesíteni. Ugyanaz a politika, De Gaulle különleges francia nagyhatalmi politikája nyilatkozik meg a francia földközi tengeri flotta kivonásában a NATO parancsnoksága alól. A francia külpolitikának ezek a nagyhatalmi törekvései kitünően felhasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a különböző megoldatlan kérdések teremtettek és itt sincs különbség, hogy az ellentétek a NATO-n belül mutatkoznak-e meg, vagy pedig a szocialista országokkal szemben jelentkeznek-e. A másik eszköze de Gaulle-ék külpolitikájának a fegyverkezés. De Gaulle, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülne, mielőtt a csúcstalálkozón megjelenne, az atombomba birtokában akar lenni, éppen ezért egyes hírek szerint márciusra tervezik a francia atombomba felrobbantását a Szaharában. A francia külpolitika irányítója, elsősorban természetesen de Gaulle, egyáltalán nem törődik azzal, hogy partnereinek a NATO-ban mi a véleményük ebben a kérdésben, nem törődik az ENSZ határozatával és bármi is fog történni, véleményem szerint de Gaulle, amennyiben felkészülnek erre emberei, az atombombát fel fogja robbantani. Meg kell mondanom, hogy az atombombával, elsősorban a fegyverkezéssel, a fegyveres erők átszervezésével és újjászervezésével kapcsolatban felmerülnek Franciaországon belül is, sőt de Gaulle hívei között is olyan kérdések, hogy Franciaország egyáltalán elérheti-e azt, bármilyen áldozatok árán is, hogy fegyverkezésével egyenlő, méltó vetélytársa legyen ellenfeleinek. A probléma, amit felvetnek, a következő: Franciaország körülbelül tíz évvel le van maradva az atomkutatás terén. A legjobb esetben, ha el is fogja érni azt, hogy atombombáját felrobbantja, ezt a hátrányt ledolgozni nem tudja. A költségek, amelyek egy modem francia hadsereg felszereléséhez számításba vannak véve, 3000 milliárd francia frankra tehetők. Ennyire volna szükség. Ezt a 3000 milliárd frankot hat-tíz évre osztják fel, hat-tíz évre van szükség, hogy a felfegyverkezés és a hadsereg modernizálása megtörténjék. Most kételkednek - és ismétlem, nemcsak baloldali elemekről, politikusokról van szó, - azt mondják, legjobb esetben végre fogjuk hajtani ezt a fegyverkezési politikát, és esetleg csak tíz év múlva, hadseregünk nívó tekintetében el fogja érni azt a színvonalat, amellyel az angol és amerikai hadsereg jelenleg rendelkezik. De vajon, hat-tíz év múlva a szovjet, angol és amerikai hadseregek ugyanolyan színvonalon fognak-e állni, mint amilyenen ma? Ez egyáltalán nem valószínű. Tehát, ha a lemaradásból valamit le is dolgoznak - mondják ezek behozni ezt a lemaradást képtelenség, ennek következtében ezek az óriási anyagi erőfeszítések hiábavalók lesznek és Franciaország a fegyverkezés révén nem tud a nagyhatalmak sorába lépni. Ezért helyesebb lenne, - mondják ők, - ha Franciaország, De Gaulle magáévá tenné a Szovjetunió leszerelési javaslatát és ezen a téren közelebb kerülne a kérdés megoldásához. 191
