Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
Egy eredményes leszerelési megegyezés természetesen közelebb hozza a nagyhatalmak fegyveres erőit Franciaország jelenlegi színvonalához és ezeket az anyagi forrásokat inkább a francia ipar modernizálására és azokra a feladatokra fordítanák, amelyek ma égetőek Franciaországban. Akárhogy is van, a hivatalos francia politika egyelőre nem tágít ezektől a fentebb ismertetett tervektől és de Gaulle maga unos-untalan hangsúlyozza, hogy nagy súlyt helyez arra, hogy a francia külpolitika ugyan ma még a NATO-n belül, de olyan hadseregre, fegyveres erőre tegyen szert, amelyeknek birtokában szükség esetén nemzeti külpolitikát, külön úton járó külpolitikát tud folytatni. Legutóbb, néhány héttel ezelőtt De Gaulle, az egyik katonai iskolában, a katonai iskola növendékei előtt tartott beszédében szögezte le ezt a véleményét és hangsúlyozta, hogy nem tudja elképzelni másképp Franciaország felemelkedését, mint egy modem, ütőképes hadsereg birtokában. A fegyverkezés és általában a külpolitikai célok elérésénél de Gaulle-ék egy komoly akadállyal állnak szemben túl az anyagi akadályokon és az időbeli lemaradásokon. Ez az algériai kérdés. Ezt a kérdést mindenki ismeri, ennek taglalására természetesen nem térhetek ki. De meg kell említenem, hogy Franciaország immár huszadik éve folytat háborút, 1939 óta Franciaország állandó háborúban van. Ennek következtében az ország anyagi erőforrásai olyan felhasználást nyernek különösen az utóbbi öt évben, ami komoly akadályozója annak, hogy Franciaország gazdasági téren bizonyos célkitűzéseket el tudjon érni. Ugyanakkor a hosszú háború következtében a francia tömegek között komoly apátia mutatkozik. Hiba volna úgy értékelni Franciaország helyzetét, hogy ott a háború következtében a tömegek az algériai háborút minden eszközzel be akarnák már fejezni, hajlandók lennének az algériai háború befejezése érdekében komolyabb akciókra is. Ilyen jelenségek csak szórványosan, elvétve tapasztalhatók, ellenben különösen de Gaulle legutóbbi észak-franciaországi, és két-három héttel ezelőtt Elzászban megtartott körútja során világossá vált, hogy nemcsak a munkásosztály, a dolgozó tömegek, hanem a polgárság körében is nagy örömmel fogadják de Gaulle-nak azt az orientációját, hogy az algériai háborút minél gyorsabban befejezze. Ezzel kapcsolatban mindjárt ahhoz a kérdéshez érkezem, hogy de Gaulle-ék komolyan be akarják-e fejezni az algériai háborút. Véleményem szerint - s ez nemcsak az én egyéni véleményem, - de Gaulle mindenképpen véget szeretne vetni az algériai háborúnak, de egyszerűen nincs meg ebben a pillanatban még az ereje, a lehetősége ahhoz, hogy ennek véget vessen. Franciaországban azt a szót még néhány évvel ezelőtt kiejteni, hogy Algériának adjunk önrendelkezési jogot, egyenlő volt a kommunistasággal, és a hazaárulással. Ha ma Mendés-France vetné fel azt, hogy Algériának önrendelkezési jogot kell adni, akkor biztos, hogy elsepemék. Ezt a szót más 192
