Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

Előszó

ettől kezdve bontakozott ki a gyakorlati diplomácia területén. Párizsban ugyanakkor, túllépve az 1962 előtti (az Eviani szerződés megkötéséig tartó) időszakon, ettől kezdve kezdték egyre komolyabban értékelni és elemezni a kelet-európai országokkal kialakítható kapcsolatok lehetőségeit, és hoztak döntést a Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal történő nagyköveti kapcsolatfelvételről.2

A dokumentumok segítségével bemutatásra kerülő korszak a magyarfrancia kapcsolatok sajátos - bár eddig igazán nem kutatott - időszakának számít. 1957-1962 között ugyanis fokozatos, ellentmondásoktól sem mentes kapcsolatfejlesztés kezdődött el, amelyben ugyan a politikai és diplomáciai kapcsolatoknak periférikus jelentőség jutott, de a szakdiplomáciai együttműködés mindvégig megmaradt a két ország között.

Ennek a korszaknak az első szakaszát jelentette az 1957-1959 közötti időszak, amelyet a teljes elhidegüléssel lehet érzékeltetni, mivel minden diplomáciai tevékenységet közvetlenül a magyar forradalom leverése, és az azt követő megtorlások határoztak meg. A helyzet azonban lassan változni kezdett, és az 1958-ban hatalomra jutott De Gaulle tábornokkal kialakítandó kapcsolatok fókuszába már az a magyar külpolitikai szándék került, amely az országnak a nemzetközi kapcsolatokba történő reintegrációját tűzte célul. Magyarország és Franciaország kapcsolata 1960-1961 folyamán lényegében stagnált, majd 1962-ben az események felgyorsultak. Az 1962-es majd 1963-as év lezárt egy konszolidációs folyamatot, amelynek fordulópontját az 1963-as magyarországi amnesztia jelentette. Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország számára 1957-1962 között az egyenrangú nemzetközi partnerként való kezelés vágya jelent meg, és ebben a Franciaországgal kialakult együttműködés jelentette az egyik kivezető utat. A bel- és külpolitikai mozgástér korlátái között vegetáló, de realista alapokon kibontakozni kényszerült magyar külpolitika a helyzetek, és az azokból fakadó lehetőségek kihasználását szorgalmazta. Láthatjuk, hogy magyar részről már 1958-ban keresték a kapcsolatokat a nyugati országok hivatalos köreivel, amit francia részről is értékeltek, de a lényeget tekintve Párizsban mindent a nemzetközi helyzet változásától, és a forradalom utáni belpolitikai helyzet rendezésétől, vagyis az általános amnesztiától tettek függővé.

Összességében tekintve az eseményeket, Magyarország a francia politika szemszögéből nézve periférikus jelentőségű ország maradt, és a két ország

2 A dokumentumok közül az 1. és a 2., illetve a 129-131. számúak jelentik a kivétel. Az első forrás 1954-ben keletkezett és jól mutatja az a sajátos szemléletet, amely a francia diplomáciát jellemezte. A második forrás Jean Paul-Boncour követ magyar szemléletű jellemzése. Boncour a magyarországi diplomáciai szolgálatát ugyanis alapvetően büntetésként élte meg, és attitűdje lényegében a forradalom következtében változott meg. A 129-131. számú források visszaemlékezések. Mivel a történetben részt vevők közül már nagyon kevesen vannak az élők sorában, ezen három dokumentum is elsődleges forrásként értékelhetők

14