Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
lentő munka is normalizálódott. A fenti eredményhez a munkatársak politikai érettségén kívül az is hozzájárult, hogy - szemben az otthoni átmeneti helyzettel - munkájukat itt nyugodtabb anyagi és életkörülmények közt végezhették, ugyanakkor a hivatalos francia szervekkel is aránylag normális volt a kapcsolat, kerülték a provokációkat. Ebben a közvetlenül az ellenforradalmat kővető időszakban /1956. no- vember-december-1957. január/ a követség társadalmi kapcsolatai sajátosan alakultak. Polgári baloldali értelmiségi kapcsolataink egy része „leszakadt”, egyesek nyilvánosan is élesen szembekerültek velünk /Rosselot, Vercore, Villefosse, J. Bouissounouse, stb./ Ennél nagyobb számú volt az a réteg, amely egy időre visszahúzódott tőlünk, 1956. április 4-én megragadtuk az alkalmat és felújították a kapcsolatot, amire természetesen pozitívan reagáltunk, másrészt magunk is kezdeményeztük ezt. Itteni barátainkkal ekkor vált kifejezetten szorossá az érintkezés, amit részben az magyaráz, hogy segítségükre kellett lennünk felvilágosító munkájukban, másrészt többnyire a személyes érdeklődés is megnyilvánult ebben irántunk. Ez utóbbi motívum polgári személyeknél is közrejátszott: sokan keresték az alkalmat, hogy az ellenforradalomról és az otthoni helyzetről saját véleményünket megismerjék, vagy hogy a francia sajtónál hitelesebb forrásból tájékozódjanak / Dupont, Provenchere, Bemádio, Chármonik-i konferencia résztvevői, stb. / Itt jegyzem még meg, hogy az UNESCO és a többi itt székelő nemzetközi szervezet tisztségviselővel az ellenforradalmi események semmit sem rontottak kapcsolatainkon. A felvilágosító munkát a követség kezdettől fogva mostanig egyik legfontosabb feladatának tartotta. Sajnos, az első hónapokban ez főként csak személyes beszélgetések révén folyt, mivel akkor más eszközökkel nemigen rendelkeztünk, a Sajtóiroda teljesen személyzet nélkül maradt, több mint féléven át nem működött. Végül erre átmeneti szükségmegoldást találtunk, de ez alkalommal is szeretném felhívni illetékeseink figyelmét arra, hogy most már nem késhet tovább alkalmas vezető kiküldése a Sajtóiroda élére, különben a körülöttünk folyó ideológiai, politikai küzdelemben olyan előnyöket biztosítunk továbbra is az ellenségnek, amelyet ha csak kicsit is belegondolunk, nem szabadna megtennünk. A másik fontos területen, a kulturális tevékenységben a párisi Magyar Intézet botrányos állapotával legújabban odahaza a Kollégium is foglalkozott. Világosan kell látni, hogy a világ nyilvánossága előtt itt Párisban tomboló ideológiai kulturális harcban az egyik „fö téma” ma is Magyarország és előreláthatólag még jó ideig az is marad. Ebben a harcban az intézeti kérdések megoldatlanul hagyásával, felelőtlenségünkkel, mi magunk ütünk ki itteni barátaink kezéből egy fontos fegyvert. Egyébként tudomásom szerint a velük Budapesten, múlt év nyarán történt megegyezés is arra kötelezett volna bennünket, hogy ezt a kérdést mielőbb megoldjuk. Nem hiszem, hogy azok az illetékeseink kilétüket nem ismerem - akik ezt mégis elmulasztották, 109
