A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története második kötet (Budapest, 1911)

között a Rárós és Csiga pusztákra kapott 1650-ben do­natiót. 1 De ez nem erre a Rárósra, hanem a Nagylak mellettire szólt, daczára ennek Pap János már 1650 szept. 12-én tiltakozott a vásárhelyiek ellen, a mit meg­ismételt, úgy hogy Bercsényi Miklós 1668-ban be is pe­relte Borsod vármegye törvényszékén a hatalmaskodása miatt. Később a puszta egészen beleolvadt Vásárhelybe. 1723-ban Károlyi Sándor beiktattatik Rárós birtokába/ 1770-ben Zay Péterrel, 1800-ban a Viczmándyakkal ki­egyezvén a Károlyi család, azóta háborítatlanul bírja. j) Gorzsa. Hajdan Bodgorsája volt a neve. Szláv név, azt jelenti: Bod körtefája. Első birtokosa, a kit ismerünk, Hasznosi Miklós volt, ki 1330-ban magtalanul elhunyván, vagyona a királyra szállt, ki 1331 szept. 29-én ezt és Bod­hidát elcserélte Becsei Imre barsi főispán más két falujáért. 8 Lakott benne egy Gorsai nevű nemes család is 1462-ben. 4 1555-ben Buk György, Ostelki Sebestyén és Balassa Bá­lint bírták. 5 1596-ban teljesen elpusztult s nem is vált belőle többé falu. 1644 márcz. 24-én Rákóczy György Bihari Kerekes Jánosnak adta. 6 1662-ben mint uratlan jószágon Széli Mihály és Dobóczi Ferencz osztoznak rajta. 7 k) Batida. Régi alakja Bodhida volt. Ennek régi története az előző Gorsáéval egy a régi időben. A Becsei család után a Batiday család bírta már 1380-ban. 8 A Ba­tiday család a XV. század végén kihalt s a falu több kisebb nemes birtokosé lett. 1596-ban teljesen elpusz­tulván, mint arad vármegyei pusztát 1607 máj. 4-én Báthory Gábor Cserepes István borosjenei vitéznek adta. 9 1 Esztergomi kápt. prot. AB.429. 3 Lad. 35. No. 67. 3 Zichy okt. I. 376. * Orsz.Levtár.Ügyv.után 35—41. s Orsz. levtár, Dicalis conscr. 6 Gyfv. L R. XXI. 55 . 7 NRA. 1838. No. 6r. 8 Zichy okt. IV. 134. 9 Gyfh. L. R. VIII. 246.

Next

/
Thumbnails
Contents