Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
nevű hadnagyától; többet is küldtem volna, de itt van a méltóságos Fejedelem embere, a ki csináltatja s valamit készíthetnek, ottan viszik Tokaj alá; kova itt teljességgel semmi nincsen. Az előtti hír igen való, kit az fejérvári harczról jött hadnagy beszéle,. legalább 5 száz jó gyalog s 40 lovas oda maradt közülök; az közelebb való rossz hír, úgymint a túriak romlása, jobban constálhat Nagyságodnak; félünk mi is hasonlótól. Az Asszony ő Nagysága levelét is ime annectáltam; továbbra is obligatióm szerint tudósítanom, avagy levelemmel Nagyságodnak udvarlanom el nem mulatom, hogy pedig ez találja szerencsésen Nagyságodat, kívánom, és gratiájában továbbra is ajánlván magamat, maradok Nagyságodnak Debreczen 6 Novembr. 1703 alázatos szolgája Dobozi István m. prP. S. Utolsóbb, úgymint ima Novembris Szolnokból költ levelét igen későn, úgymint 5ta éjszaka vettem; ha Nagyságod parancsolna szorosabban Fegyvernekre, Madarasra, Újvárosra, jövő s menő levelek jobban járhatnának,. Szolnokban tévén jó dispositiót. Levelem végezvén, bizonyosan hozák, m. gróf Csáki László uram kiszökött Kolosvárrul, a laboncz portások reá akadván, szolgáiban levágtak, maga békével vagyon, mindenét elnyerek. Ma Károlyban hál ő Nagysága. Külsején: Illustr. Dom. Alexandro Károlyi etc. Szolnok.. ívrét, eredeti, gyűrűs pecséttel. XXXIV. Török András, jászok kapitánya, a jászsági csapatok felszerelési fogyatkozásairól ír Károlyi Sándornak. JászBerény, 1703. nov. 6. Nagyságodnak ajánlom régi igaz kötelességgel való kész szolgálatomat! Isten szerencsés sok jókkal áldja Nagyságodat. Nagy-