Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

LXXVIII. Károlyi Sándor feleségét különböző hadi hírekről és a hevesi jószág felől tudósítja. Sárvári tábor, 1704. aug: 5. Isten veled Edes szivem. Ezen alkalmatossággal is kívántalak Édesem tudósíta­nom. Istennek hála egésségem jó szolgál, de bajom napon­kint szaporodik, mert úgy látom újabban reám szorul ez az darab föld; mindazáltal Isten talám tovább is erőt ad hozzá. Ma küldöttem Hajster táborának megpróbálására, ha succedálni fog. Isten segítségéből rövid nap megpróbálom magam is. Az napokban Német-Újhely mellett Ausztriában veret­tem fel egy várost, s az csűreit meg is égettettem. Az mely németet pedig az m. Fejedelemért négy-felé vágtának vala, annak tetemét az törvényfárul leszedettem s holnap temet­tetem el tisztességesen Kőszegen. Már többet nem tudok mit elkövetni rajtok; az párduczokat is végben vittem már s «zt is. Mivel pedig Pápainak sok emberségével élünk, 100 arany ára pénzt ígértem neki; az hova azért fogja deputálni, Édesem add meg, úgy mint 400 rhénes forintot. Úgy hallom, hogy Hevest az m. Fejedelem ide adta; ha való, Szívem magad is köszönd meg, s ha oda jőnél lakni Édesem, talám hamarébb meglátnálak, s emberemmel is hamarébb látogathatnálak. Én rövid nap Szívem újabban le fogok küldeni, csak az oda le való szolgáimat és katonáimat Édesem küld fel hova hamarébb, mert ember nélkül nem örömest hagyom magamat. Ezzel kívánom Édes szívem leve­lem találjon jó egésségben, és maradok igaz hütös társad én lelkem K. S. m. pr. Ha Heves ugyan kezedben esett, mi formán, tudósíts; és ha az házakra ablakokat, ajtókat vissza adták-e ? kiket •egy Kecskeméti nevű kapitány János Deákkal hordattanak volt el. Dátum ex castris ad Sárvár positis, die 5 Aug.

Next

/
Thumbnails
Contents