Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
LXXVII. Páljjy János a fogságában levő Babócsay Pálnak ajánlatot tesz, hogy kicseréli, egyszersmind a kurucz fogságban levő labancz tisztek vasra vereteséről panaszkodik,. Várasd, 1704. aug. 5. Isten minden kívánta sok jókkal áldja meg Kegyelmedet. Esett értésemre, hogy az kuruczok az mi általok elfogott tiszteinket igen képtelenül tractálják, sőt még vason is tartják, holott ő Fölsége részéről az én tudtommal még senkit sem verettünk vasra, a mint hogy Kegyelmed kurucz tiszt lévén, még ekkoráig csak egy óráig sem pengetett, vasak Azért mivel General Gratz uram oberszt vachtmais-^ tere az kuruczoknál fogva vagyon, hogy megszabadulhasson,. Kegyelmedet akarnám helyette elbocsátanom. Kegyelmed annak okáért írjon vagy Forgács vagy Károlyi uramnak,, hogy Generál Gratz uram oberszt vachtmesterét adnák ki Kegyelmed helyett. E mellett adja Kegyelmed azt is értésekre ő Kegyelmeknek, hogy mi eddig még discrete viselvén magunkat, az tiszteket nem vasaztuk, de ha ő Kegyelmek ugyan csak tovább is elkövetik, bizonyosak lehetnek abban, hogy mi is hasonlót fogunk elkövetni, sőt kénytelen leszek ő Kegyelmek keménykedések miatt Kegyelmedet ezután úgy tartatnom, a mint a mi tiszteinket ő Kegyelmek,, azaz hogy magyarán megírjam, vasra verettetnem. írjon azért Kegyelmed hathatósan az oberst vachtmest(er)ért, ha szabadulását kívánja. Éltesse Isten Kegyelmedet. Kegyelmednek. Várasd, 5a Augusti 1704. jóakarója G. PálfFy János m. pr. e; ,; Külsején: Nemzetes vitézlő Babocsai Pál jóakarómnak ő Kegyelmének adassék Csáktornya. ívpapiron, eredeti, pecséttel.