Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

mednek mit kellessék cselekedni; eddig is tudom, csak azon múlt el, hogy talám még ő felségének értésére nem adták, hogy föl nem vettük. Tudom, mihelt meg érti, mingyárt ismég elküldi az pénzt. Én ő felségének háromszor is írtam az idő alatt felőle, de még válaszom nincsen ő felségétől. Ha ő fel­sége választ ír, kegyelmednek mingyárt meg írom mint resol­válja magát az dolog felől, újobban informatiót írok én kegyel­mednek. Ez mellett édes asszonyom anyám, azt is kegyel­mednek meg akarám írnom, az atyámfia is igen kezdett bete­geskedni, Petiké is ugyan azon állapotban vagyon, semmit nem könnyebbedéit abbúl az nyavalyábúl; igen kellene az orvos asszony. Magam, istennek hála, az Adámkával és az kisasszonkával tűrhető egésségben vagyunk, melyet istentől kívánok kegyelmednek is. Igen akarnám ha kegyelmed tudó­síttana az ott való állapat felől, meg szűnék-e az pestis ? Itt körülöttünk az közel való falukban is igen kezdettenek halni, noha itt szinte Magasfalván, istennek hála, még nem haltá­nak, de bizony igen félő. Azért édes asszonyom anyám, szí­vem szerént akarnám, ha kegyelmed mind az ott való álla­patról s mind az maga egésségéről tudósíttana. Tartsa meg isten kegyelmedet jó egésségben. Dátum Magasfalva, die quarta mensis Novembris, anno 1622. Kegyelmed jóakaró fia Károlyi Mihály m. pr. Utóiratban: Ha Adonban nem halnának, mivel Károly­ban mégis halnak, Szőllőst az szerént, talán oda küldenem az atyámfiát kegyelmedhez gyermekinkkel, az orvos asszony se jüne addig ide. P. s. Ha pedig történet szerint addig ő felsége Váradra írna, míg énnekem válaszom nem leszen, és az pínzt is oda vinnéjek Ótományban, kegyelmed föl ne vegye, hanem újob­ban protestáljon kegyelmed; mert én is úgy tudok kegyel­mednek írnom felőle, ha ő felségétül válaszom leszen. Kivül: Az nagyságos Balásdeák Borbála asszonnak, nekem böcsületes jó akaró asszonyom anyámnak adassék. Fél íven, zárlatán pecsét maradványaival. Lad. 20. nro. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents