Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

134 II. MÁTYÁS KORA annyi tekéntetem nem lén kegyelmednél, hogy szolgáim annyi földre héjában énnekem sok kárommal ne fáradnak vala. Az testamentum dolgát az mi nézi, affelől való ítéletemet meg nem mondottam kegyelmednek; de tudja az isten, hogy kegyelmed oltalmára csak egy pénznyi sincsen benne. Ennihány ratióját adhatnám, de csak ez egy is elég, mert sohult nem kötelez bennünköt megtartására, hanem csak kéri leányit etc. De az mit feleségemnek vagy az Laczkónak hagyott szegény asszonyom, azonokat nem méltán kérhetjük-e kegyelmedtől ? . ' Az mi penig illeti az zálagos ezüst mívet, melyből is részt kíván az atyámfia, írja kegyelmed, hogy abból az ő részét meg adta volna kegyelmetek; de ő azt mondja, hogy nem abbúl adta azt kegyelmetek, hanem az szegény Károlyi uram zálag kívöl szerzetté ezüst miből; az ki penig zálagos volt, azt szegény asszonyom éltéig pro se reserválta volt. De ő szegény immár meghalván, nem úgy illeti-e ez is az én atyámfiát mint kegyelmedet? Melyről ha szintén testált volna is szegény asszonyom, de illegitime, mert ezeknek részeket másnak nem adhatta volna. Azért, noha tudom hogy ez igen keveset teszen, de akár mennyit, nem méltán kérhetjük-e ? Jóllehet ebből is mint szintén egyébből, ha kegyelmed atyafiságosképpen akart volna velünk procedálni, mi is az szerént. Az mint tudja kegyelmed, hogy Apátiban csak obiter calculálánk az zálagos jószágot, de mégis két annyinál is többre ment volna az atyámfia részéről hátra maradt pénz, hogysem az mennyiben végezett kegyelmed velünk; és mégis illyen aprólékos dolgon akadoz kegyelmed. De ám az jó isten bocsássa meg kegyelmednek! Én, mivel — az mint elébb is írám — uram, többre becsüllöm az atyafiúi szeretetet ennél az kevésnél, noha immár contradicáltunk az káptalanban minden kegyelmeddel való végezésünknek, de mégis ha kegyelmed az szegény asszonyom legatumával együtt az zálagos ezüst miből való kevés részét is megadja az atyámfiának, és azt az pénzt, az szerént fateálunk kegyelmednek az mint jegyzésben küldte vala kegyelmed. De kegyelmed erről mingyárást tudósítson bennünköt, tudjuk mihez tartani magunkot. És ha kedve accedál kegyelmednek reá, én ismég alá küldöm egy szolgámot kegyelmed-