Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

benne, mert az pénzt illyen háború üdöben nem bátorságos hordozni. Hiszem édes uram bátyám, lám meg írta vala uram ő kegyelmének levelében kegyelmednek, hogy ha mi fogyatkozás lenne is az levélbe, az kegyelmed kívánsága szerént meg köldjök kegyelmednek. Azon nem kellett volna sokat akadozni az én ítéletem szerént is, mert némely szókat a kik abban az fassióban voltának, más értelemmel is magyarázhatta volna kegyelmed; mert noha az szőllősi jószágnak nevét ki felejtettök volt belőle, de az az szó ugyan essze foglalta a többivel egyött azt is; holott a' vagyon írva, hogy akármely vármegyében és akármely helyben, városban vagy faluban, akár mi névvel neveztessék is, az ki pénzes jószág leszen, mind benne voltak ezek, és ennél sokkal bővebb szóval írva. Az mi penig az pénz számának fogyatkozását illeti, úgy nagyon; ugyan azt nem jól írta a nótárius, de nem az mi akaratunkból; de ha csak egy pénz is nem lött volna is benne írva édes uram bátyám, ugyan úgy oda kötöttök azért mi azt, hogy soha nem kereshettök volna kegyelmeden, sem maradékink. Mikor immár az kegyelmed levele érkezett, hogy az öcsém asszony fassiója szerént akarja kegyelmed tőlönk is venni az mi fassiónkat is, immár késő volt akkor, mert szolgáink szintén induló félben voltának, és napunk előttünk lévén, nem késlelhettük őköt. Mind jobban bánom azt édes uram bátyám, hogy kegyelmed azt írja levelébe, hogy az mely 800 forintról akkor kegyelmeddel számot veténk, hogy két annyi is volt; maga tudja az úr isten, hogy jó lelkem esméreti szerént mondom, hogy csak két- avagy három forinttal sem tudok többet, hogy kegyelmetek adott volna nekem özvegységemben; ezt ugyan ha meg kell eskünnöm érette is, soha másképen nem mondhatnám; lám akkor is meg mondám, hogy nem kell én rejám hadni, hanem valami kegyelmednek eszében jut, és akárkinek is, én soha bizon hamisan lelkemre nem vettem volna; mert ha csak pénzenként és fillérenként tölt volna is ki száma, én annál többet nem kívánhattam volna, noha nem minden atyafi venne atyjától maradt marhát és pénzt fel, mint mi öcsém asszonynyal ; kit látok másokban is, mely igen kap az mi övé, és még nem csak azon, hanem még az másén is. De az hagyjárjon édes szerelmes uram bátyám, elég az nekem, hogy