Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)
atyánktól, üdvezölt Károlyi Mihálytól, az mely bizonyos summa pénz maradott volt nekünk gyermekinek, és életében is az mely pénzes jószágot szerzett volt, az ki engemet is, úgy mint res mobilis illetett volna ország törvénye szerént, halála után pedig az maradott summa pénzen az üdvezölt anyánk az nagyságos Perényi Erzsébet vötte volt az szőllősi jószágot, melynek köztünk meg kellett volna oszlani kiházasítá.sunkkor, úgy mint asszonyunk anyánk, az nagyságos Károlyi Mihály urunk bátyánk, és Esterházy Pálné, ki ennek előtte Gémesi Forgács Lászlóné volt, Károlyi Zsuzsanna asszony között; de távoly lakván egymástól mi atyafiak, bírta az mi bátyánk Károlyi Mihály uram; ezen kivől is az mi pénzes jószága volt szegény atyánknak akárhul Magyarországban, ki az én részem lött volna, ő kegyelme bírta Károlyi Mihály uram bátyám; végeztem azért az én urammal bátyámmal így, hogy minden atyánktól maradt ingó bingó marhákért és pénzes jószágokért és az szőllősi részemért is adott énnekem az én bátyám uram Károlyi Mihály három ezer forintot, kivel én is ad plénum contenta vagyok és meg elégedtem, minden igasságomat az pénzes jószágokból azzal ki vöttem, és ő kegyelmét s maradékit ad utrumque sexum arról quietálom kegyelmetek előtt; sőt szabados legyen ő kegyelme azokból mind testamentom tétellel, dispositióval, az kiknek akarja, énnekem és gyermekimnek abban való igasságunk immár cessálván. Az ős jószágban való igassága mind az által mind magamnak és gyermekimnek fen maradván, úgymint Károlyhoz tartozó jószágban és Apáti jószágban, NagyMuzaj jószágban, sőt az ki ős jószág akárhol is, melyek vadnak Szatmár vármegyében és Beregben; kit isten eltávoztasson, ha ő kegyelmének holta történnék fiu ágon. Minthogy penig ő kegyelme énnekem le nem tötte éppen kész pénzül azt az három ezer forintot, hanem ez ideig négyszáz hetvenöt forintot tött le ő kegyelme, az kétezer ötszáz huszonöt forintba adta ő kegyelme nekem Hatvanbeli részét totaliter: egy Bogya Tamás háza helyét magának meg tartván propter successionem. Káváson való részének hason felét nyíl szerént osztván, melyek vadnak in comitatu Szolnok mediocri; és ugyanott egy Kekech nevő rétnek hason felét, melyet engedett nekem ö kegyelme mind addig bírnom, míg