Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

semmit nem értettem előbb, hanem csak az mikor András uram emlékezett róla. Vigye csak kegyelmed ott jó végben a dolgot, itt azon legyünk hogy prospere succedálhasson. Ertem kegyelmed írásából ki nemzetsége legyen az leány­asszony, kit az én atyámfiának szánt kegyelmed; conten­tus vagyok az nemzetséggel, ha az úr istentől birt paran­csolt (így), meg ne változtassuk az jó szándékot. Az enge­met semmiben meg nem tartóztat, hogy elzálogosétották jószágát, adtam én annyit, és többet is adok Lépes András­nak az kivel ki válthatják az jószágot, még magoknak is marad táplálásokra való; csak uram azon kellene lenni, hogy az kit curatornak vallott az leányasszony, az ne tenne kárt nekie, mert igen commune sokaknál, hogy ad bona pupilh> rum inhiálnak contra officium boni tutoris. Látja az "úr isten szivemet, soha arra való tekéntetem nem volt, hogy házas­ság által jószágot szerezzek atyámfiának, hanem legelső tekén­tetem is az volt, hogy jámbort, istenfélőt, jó nemzetet talál­jak és adjak nekiek. Én kegyelmednek semmire nem aján­lom magamat, mert az sok ajánlás ösmeretlenekhez és idege­nekhez illik, mi penig nem csak ösmerőssek, hanem atyafiak vagyunk, éljünk bízvást egymás szolgalatjával és atyafiuságá­val. Nem tudom kegyelmeteknek mint használa az förödés, de én megént meg adám egyszer az adót az jó köszvénnek, kiből még derekasan ki nem fesölhettem, vagyon még hátra valami kevés fragmentum, a kit fizetgetnem köll. Talám azért hamarvaló nap ebből is a kevés adósságból ki menekedhetem, és úgy történhetik a dolog, hogy nem sok idő veti közben magát, meg engedi isten egymást jobb egésségben látnunk. Asszonyomnak ő kegyelmének imádságommal együtt szolgálatomat ajánlom. Értem hogy kegyelmetek váradi püs­pök uramnak adta legyen az kis öcséimet, talám én is gond­ját tudtam volna az öregbiknek viselnem, és körülöttem tanult volna annyit, mint Nagy-Szombatban. Ne is vélte volna bár kegyelmetek hogy negligáltam volna. Mi uram ide föl is a hova mi járunk kelünk, mindenütt vadnak osko­lák, ugyan nem füttettem volna azért kemenczét, se házat nem söprettem volna az kis atyámfiával. Itt az a híre, hogy az plenipotentiariusokkal véget érvén urunk ő fölsége az dologban, Bécsben menne alá, kit engedjen az úr isten, ott

Next

/
Thumbnails
Contents