Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára második kötet (Budapest, 1883)
erre feltétlen bizonyossággal felelni nem tudunk, mert azon egy oklevélen kivül, mely a tettet elbeszéli, semmi más adat tudtommal ez eseményről nem emlékezik, sőt magát az oklevelet is, melynek eredetije Fejér szerint a Radvánszky család levéltárában van, csak Fejér után ismerjük; de minden valószínűség az azonosság mellett szól. Feltűnő ugyan, hogy András úr már a felségsértés után következő esztendőben, 1279-ben, testvérével együtt két adományt is nyer László királytól, s annak sincs nyoma, hogy az ungi főispánságtól megfosztatott volna, de meglehet, hogy a különben is könynyelmü életű királyi udvarban a gyermek király ellen féligmeddig könnyelműségből elkövetett vakmerő tettért Jákóvára elvesztését elég büntetésnek tartották, hozzá járulván András úrnak érdemei is ; míg más részről az is érthető, hogy a későbbi oklevelek ez esetről hallgatnak. A mint pedig a Jákófiak az ősi genus földjéről elszármazva, más vidéken kerestek és találtak maguknak birtokot és lakhelyet, s hatalmas családoknak, a Sztárayaknak, Odönfyeknek és Pongráczoknak megalapítói lőnek, és ezen új családok központja — possessio capitanea — Nagy-Mihály lőn, teljesen meglazultak azon kötelékek, meghalványodtak az emlékek, melyek ezeket a Kaplyon nemhez fűzték, és nem csoda, hogy a család későbbi okleveleiben sem Jákóvárral sem a Kaplyon genussal többé nem találkozunk. A nemzetségi központ, Kaplyonmonostora legközvetlenebb közelében fekvő Kaplyon-birtokok ura gyanánt 1264-ben Kaplyon András fia Simon comes tűnik fel, a kitől a mostani gróf Károlyi család egyenesen és oklevelek alapján hitelesen kimutathatólag származik. A grófi család levéltárában levő régi családfák, azok között az udvari cancellaria által Károlyi Sándor kérelmére Bécsben 1698-ban hivatalosan kiadott családfa, Kaplyon Jánost tüntetik fel András helyett a család törzséül, de ezen Jánosnak az oklevelekben semmi nyoma sincs. Hogy Kaplyon András micsoda rokonságban állott a vele egy időben élt másik Andrással a Jákó fiával, azt oklevelek híjában eldönteni nem lehet. Úgy látszik, azon Kaplyonok, kik bent Szatmár megyében Meggyes és Gelényes körül bírtak, valamivel előbb váltak ki a nagy Kaplyon nemből, és már ekkor külön családcsoportot képez-