M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

teni, hogy a földmunkásságnak a kormány által már régen és sokszor meg­ígért ipari cikkeket, úgymint ruhaneműt, lábbelit, valamint gazdasági szer­számokat a földmunkásság végre megkaphassa. A kongresszus nagy lelkesedéssel fogadta a főispán beszédét, és megköszön­ték több dolgokban adott felvilágosításait. Szathmáry megyei titkár megköszöni a főispán elvtárs szíves megjelenését és a kongresszus résztvevőinek adott szíves felvilágosításait. Majd kérdést intéz a kongresszus hallgatóihoz, hogy kifejezik-e bizalmatlanságukat a vármegyei földrendező tanács azon tagjaival szemben, kik a földigénylők részére kiosztott földeket azoktól elvenni igyekeznek és régi reakciós tulajdonosaiknak a föld­reform kijátszásával visszajuttatni törekednek. Egyszóval fent nevezett tanács azon tagjaival szemben, kik nem teljesítik a nemzet által reájuk rótt köteles­ségeiket. Határozat Jász-Nagykun-Szolnok vármegye földigénylő bizottság vezető tagjai egy­hangúlag bizalmatlanságukat fejezték ki a vármegyei földrendező tanáccsal szemben, de különösen dr. Öreg János és dr. Nagy János vezető tagokkal szem­ben, kiknek azonnali eltávolítását határozták el. A kongresszus úgy határozott, hogy egyetemesen felvonul a vármegyei föld­rendez© tanács székhelye elé, és ott tüntetőleg követeli fent nevezettek azon­nali hatállyal való eltávolítását. , A kongresszus határozata értelmében felkérte Szathmáry megyei titkárt, hogy járjon el a helybeli rendőrfőkapitányságon, és kérje fel, hogy nevezett szer­vezet hívja fel figyelmét a járási rendőrkapitányságoknak, hogy a földmun­kásság érdekében a földreformmal kapcsolatosan a legmesszebbmenő támo­gatást nyújtsa részükre, és legyen úttörője a demokráciának és az újjáépítésnek. Mivel több tárgy nem lévén, Szathmáry Péter megyei titkár megköszönte a kongresszus tagjainak szíves megjelenésüket, és a kongresszust déli %2 órakor bezárta. Kmf. Vankó János Szathmáry Péter elnök titkár Négyoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — Szolnoki ÁL főisp. 1946-710. A Nyugatról visszaszivárgó volt földbirtokosok fellebbezései miatt támadt jog­bizonytalanság a Szolnok megyei földhözjuttatottakat arra kényszerítette, hogy az OFT-től memorandumban követeljék a vitás ügyek elintézését, a földeknek jogos és sürgős telekkönyvi birtokba adását. „Alig van község Szolnok vármegyében — írják az OFT-nek -, amelyben ne lenne vitás a földigénylők által már birtokba vett ingatlan. Bízzák a földigénylőkre annak elbírálását, hogy kié legyen a föld. Mi kisemberek nagyon jól tudjuk, amennyiben kicsúszna a föld talpunk alól, úgy kicsúszna a hatalom is, ismét a régi úri betyár világban találnánk magunkat." [Szolnoki ÁL Szolnoki kfb 1946. sz. n.]

Next

/
Thumbnails
Contents