M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

Lambert Ernő az ipari munkások részéről szólalt fel a házhely ügyekkel kapcsolatban. Minthogy a házhelyek is a földreformmal kapcsolatosak, mi, iparosok - mondotta - többre, mint egy házhely, nem tartunk igényt, de azt feltétlenül megköveteljük akkor, amikor az újjáépítésben a legjobban részt veszünk. Ezen a címen mi is jogot formálunk egy nyugodt otthont biztosítani. Az előttem felszólalók már aposztrofálták a vármegyei földrendező tanács működését, de ezek a szavak igen enyhék ahhoz, hogy a földrendező tanács ezt komolyan venné, mondotta nevezett beszédében. Hangsúlyozta, hogy itt sokkal radikálisabb eszközöket kell foganatosítani, ha kell, az egész ipari munkásság egyetemesen a földmunkássággal fogja mindazokkal szemben jogai­kat érvényre juttatni, akik azt "elszabotálni, avagy a reakciónak óhajtanak szolgálatába szegődni. Felszólalása a kongresszus előtt általános éljenzésre vezetett, s egyöntetűen hangzott el, hogy „ott leszünk mindnyájan". Szakali, Gsibrány és Fagyai elvtársak beszédeikben ugyanazokat a meg­állapításokat hozták a kongresszus elé, amelyet az előttük felszólalók is már megvilágítottak. Kiemelendő beszédének az a része, hogy Oszandapúszta tanítója a megyei földrendező tanácstól két kat. holdas gyümölcsöst a rajta levő urasági kastéllyal és egy 35 m hosszú magtárépületet azzal a megokolással vette birtokba, hogy a 35 m magtárépület lebontott anyagából a jövendő iskolát fogja felépíttetni, és meglepetéssel látták az oszandaiak, hogy a magtárból kikerült mindenfajta anyag eltűnt, és a jelzett iskola még csak egy padot sem kapott belőle. A kongresszus tagjai indítványozzák, hogy az elmondottakban fennálló szabályellenes, avagy visszaélések ügyében, melyhez a földrendező tanács is hozzájárult, az idevonatkozó ügyet haladéktalanul ki kell vizsgáltatni. Dögei Lajos elvtárs a Magyar Kommunista Párt nevében üdvözli a meg­jelenteket, örömmel állapítja meg a földmunkások harcias felkészültségét, és kihangsúlyozza, hogy a demokrácia megadja a jogot mindenkinek, csak tudni kell vele élni. A beszolgáltatással kapcsolatban megemlíti azt, hogy nagyon természetesnek tartja, hogy egy újgazdát nem lehet úgy megterhelni, mint egy régit. Hangsúlyozza azt is, hogy a demokrácia két fegyvert adott mindenkinek: ez a két fegyver a jog és a szabadság, mellyel minden egyes ember szabadon rendelkezhet. Az elhangzottak után érkezett meg dr. Kovács Kálmán, J-N-K-Szolnok megye főispánja, kit a kongresszus nagy éljenzéssel.fogadott, s kit Szathmáry titkár elvtárs mutatott be a kongresszus résztvevőinek. Kun Zsigmond tiszarofH lakos panasz tárgyává teszi, hogy a kormány a beszolgáltatást szigorúan követeli, de a föld megmunkálásához szükséges szer­számokat, gazdasági eszközöket nem bocsátja rendelkezésére kedvezményes feltételek mellett. Szathmáry titkár felkéri a főispán elvtársat, hogy a kongresszus résztve­vőinek gazdasági kérdésekben felvilágosítással szolgáljon, és azok panaszait legyen szíves meghallgatni. Dr. Kovács Kálmán főispán megköszönte a szívélyes fogadtatást, rövid beszédet intézett a hallgatósághoz, melyben kiemeli, feliratba kell foglalni a kongresszus résztvevőinek sérelmeit, és azt a kormánynak azzal felterjesz-

Next

/
Thumbnails
Contents