M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
gokat a kongresszus résztvevői felháborodással vették tudomásul, és azt is, hogy Vincze Dezső a földrendező tanács egyes vezető tagjaival hajtotta végre. Ezen Vincze és társai féle földvisszaszerzési ügyek már köztudatba mentek át a reakciós volt földbirtokos urak körében, kik már egész nyeregben érezték magukat az újgazdák előtt, kiket mindenféle módszerrel megfélemlítettek. Továbbiak során rámutatott arra, hogy Vincze Dezső sohasem engedte, hogy a földigénylő bizottság tagjai betekintést nyerhessenek az ő általa végzett háttéri munkákba. Arra jogot adott a földreform-rendelet, akiknek mégis tévedésből osztották ki földjeiket, hogy azt kártalanítsák, de nem a már kiosztott földekből, hanem a még fennmaradt és még ki nem osztottakból. Kérdést intézett a kongresszus résztvevőihez, yajon a földrendező tanács azért van-e felállítva, hogy a földreformot végrehajtsa avagy azt bármilyen formában is kijátssza és az igénylőket jogaiktól megfosztja. Az újgazdák nevében kéri a kiosztott földek azonnali telekkönyvezését, hogy az újgazdák folytonos zaklatása végre nyugvópontra érjen, és érezze meg mindenki, hogy egy igazi demokratikus ország fiai, és most lesz miért harcoljon! de nem a reakciósok földjéért vagy puszta életéért. Továbbá feltűnést keltő ügyet vázol a jászkiséri földkiosztással kapcsolatban, hogy milyen rendelet alapján avatkozott be a Jászapáti kerületi rendőrkapitányság a kiosztott földnek régi tulajdonosának visszaadásában, nevezett özv. Hollónénak, ki arra hivatkozva kérte vissza földjét az* Országos Tanácstól, hogy két neveletlen gyermeke van, de ez nem állja meg helyét, a hatóságot félrevezette, mivel gyermekei már nem kiskorúak, hanem egyik 32 éves fiú, a másik 28 éves leány, tehát ezek már nem neveletlen gyermekek, kiket anyjuk kell hogy eltartson, és máskülönben is már önállóak, és nem is laknak Jászkiséren. Ezzel kapcsolatban felkérte Szathmáry megyei titkárt, hogy járjon el a megyei rendőrkapitányságon, és a kapott eredményt is foglalja jegyzőkönyvbe. Ami meg is történt, a kapott értesítés az Országos Földrendező Tanács 46 648/1946. IV. 9-én Szabó B. József irodaigazgató aláírással és Veres Péter s. k.-zott gépírásos aláírással ellátott rendelet folytán hajtották végre. «Kada János szólal fel és azt javasolja, hogy tekintettel arra, mivel ilyenformán a földrendező tanács nem áll hivatása magaslatán, és ránk nézve sérelmes végrehajtásokat eszközöl - a kongresszus mondja ki -egy küldöttség megszervezését Budapestre - hogy ott sérelmeinket jogorvosolják. Papp István törökszentmiklósi lakos szólak fel, és beszédében kérdést intézett Szathmáry megyei titkárhoz, és érdeklődik az iránt, hogy van-e már Szolnokon olyan szerv, amely jogi ügyeinket intézi - Szathmáry megyei titkár válaszában igennel felelt. Tóth Sándor felszólalásában kifejti, hogy a földreform nem ugródeszka-e az újgazdák felé - merítem ezt abból, mondotta, a földmunkások érdekeit a vármegyei földbirtokrendező tanács nem támogatja, ügyeinek elintézését hetekig, sőt hónapokig sem intézi el érdemlegesen. Ha azonban egy bujdosó reakciós „testvér" bármilyen néven nevezendő ügyben fordul a nevezett tanács elé, egy órán belül elintézést nyer. Kérdést intéz a kongresszushoz, hogy az újjáépítésben lehet-e romboló elemekkel dolgoztatni, mikor 'mi az igazságon alapuló demokratikus Magyarországot akarjuk felépíteni. A kongreszszus egyhagúlag kiáltotta ki: „Le a reakciós bitangokkal!"