M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

darabban való továbbjuttatása által előálló helyzet kedvezőbb formában ugyan, de azonossá válik a törpebirtokos földhözjuttatottnak helyzetével. Ez a kérdéskomplexum pedig, mihelyt gazdaságilag országos viszonylatban elkészí­tik a belterjes gazdálkodásra való áttérés terveit, az ideiglenes telekkönyvezés befejezése után meginduló szakszerű mérnöki munkálatok során úgyis meg­oldandó és megoldható kérdés. Békés vármegye községei közül Békés volt az egyetlen község, ahol a megyei tanács az alapjuttatás mértékének megállapításainál lényegesen eltért a föld­igénylő bizottság által foganatosított kiosztástól. Tette pedig ezt azért, mert Békés községben a földbirtok-politikai adatok szerint a földigénylők száma 3736. Ezek közül juttatásban részesült 1237 igénylő. Áttelepült 266. Érdemtelen 700. Juttatásban nem részesült igénylők száma tehát 1533, az összes jelentkezett földigénylőknek 41 %-a. . A földigénylő bizottság a földreform kezdete óta a határt egy ízben már átosztotta, és az eredeti 10 holdas alapjuttatást öt holdra szállította le. A fen­tebb jelentett adatok az átosztás utáni állapotra vonatkoznak. A megyei tanács a földigénylő bizottság megbízottaival egyetértésben a kielégítetlen földigénylők igen nagy számára, a panaszokra és elégedetlenségre való tekintettel a jó minőségű földeknél az alapjuttatás mértékét három hold­ban, a rosszabb minőségű földeknél pedig négy holdban állapította meg. Ez az alapjuttatás gyermekenként egy-egy holddal emelkedik. A felülvizsgálat során a túljuttatások lefaragása és a jogszabályellenes jutta­tások törlése által mintegy 1900 'hold terület szabadult fel. Ez a terület átlag öt holddal számítva mintegy 380 kielégítetlen jogos földigénylő juttatására lenne elegendő. A tanács véleménye szerint ezzel a területfelszabadítással Békés községben, ahol a földosztás miatt a panasz a legnagyobb, a feszültség némileg éppen az egyenlő elbírálás által enyhíthető. Letagadhatatlan, hogy az eredeti juttatás csökkentése mintegy 835 juttatot­tat érint, de letagadhatatlan az is, hogy ha túljuttatások csökkentését nem hajtja végre a megyei tanács, az összes földigénylők 41 %-a nem részesül a föld­reform áldásaiban, és mégcsak az a megnyugvása sem lehet meg, hogy azért nem jutott földhöz, mert bár a legszükségesebb mértékre szorították a juttatást, földhiány miatt nem jutott. Területet kellett továbbá felszabadítani azért is, hogy a házhelyszükséglet kielégítéséhez szükséges terület biztosíttassék. Hátrányos az alapjuttatásnak ez a csökkentése abból a szempontból, hogy az újonnan behelyezendő juttatottak több egymáshoz közel fekvő, de mégis két­három darabban kapják meg új ingatlanaikat. Helyzetük azonban még mindig előnyösebb lesz annál, mint aki semmit sem kapott, sőt még a törpebirtokosok­nál is, akiknek földje esetleg a határ legkülönbözőbb részein fekszik szétszórtan. Hátrányos a háromholdas alapjuttatás abból a szempontból is, hogy az eredeti terv, az életképtelen törpebirtokok helyett életképes kisbirtokok alakul­janak, emiatt nem valósítható meg. Ez azonban nem Békés községi, hanem általános jelenség a földreform végre­hajtása után. Igen sok község* állapította meg három holdban az alapjuttatás

Next

/
Thumbnails
Contents