Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

IV Az üzemi bizottságok újraválasztása, a termelés folytonosságának fenntartása az infláció időszakában (1946. január—július)

hogy ne forduljanak fel a munkapad mellett, mert csak így tudjuk biztosítani a munka folyamatosságát. Köszönetem fejezem ki a fizetésem rendezéséért is. Kérném a mél­tóságos urat, hogy ha egy mód van rá, a kerékpár külsőgumit sür­gősen beszerezni méltóztassék, mert én a Lippai-fűrészgyárnál la­kom, reggel 6-ra bent vagyok a gyárban gyalog, mert a villamos csak 6 órakor indul ki a remizből, viszont nekem a bal lábam törött, és sietni nem tudok, így reggel VaS órakor el kell indulnom, hogy beérjek. A munkásság panaszait tolmácsolva, és bízva a kedvező el­intézésben maradok tisztelő híve Papp István 150 üb-eln. Ui. Méltóztasson lisztet úgy beszerezni, hogy a kalórián kívül tud­junk 4—5 kg-ot adni a munkásoknak, mert a többi üzemek adnak, és ezt nagy zúgolódással fogadták a munkások, hogy mi a héten semmit sem kaptunk, nincs még annyi lisztünk sem, hogy egy rán­tott levest főzzünk, mert a heti fizetés csak 18 deka lisztre elegendő, olyan őrületesen mennek fel az árak. Háromoldalas, tintával, kézzel írt, eredeti tisztázat. — Szegedi ÁL Angol—Magyar Jutafonó üb ir. 1945—48. 3. d. Dr. Tonelli Sándor igazgató 1946. június 2-i válaszában a követke­zőket írta: „Én nagyon jól megértem, ha a munkavállalók küzdenek a nehéz megélhetési viszonyokkal, nekem azonban az élelmiszerek beszerzése mellett" a nyersanyagról is gondoskodni kell, „mert ha nincsen, akkor csakugyan becsukhatjuk a boltot". „Természetesen azt is tudom, hogy az inflációnak mai őrült irama mellett senkinek a kollektív szerződés szerinti javadalmazása nem tudja az árak emelkedését utolérni." „Tudom azt is — folytatja le­velét —, hogy akármit nyújtunk is, másnapra elégtelenné válik. Akárhogyan is át kell vészelni ezeket a nyomorúságos időket." Ezért arra kéri az üb elnökét, hogy ,,... legyen szíves befolyását a nyuga­lom biztosítása érdekében latba vetni. Nyugtassa meg munkavál­lalóinkat, hogy amit lehet, megteszünk az érdekükben, egészen a le­hetőség határáig." Végül javaslatot kért arra nézve, hogy „mit és hol lehet besze­rezni". (Uo.)

Next

/
Thumbnails
Contents