Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

IV Az üzemi bizottságok újraválasztása, a termelés folytonosságának fenntartása az infláció időszakában (1946. január—július)

A Viktória Vegyészeti Művek Rt. üzemi bizottságának jelentése a vállalat csúcs-üzemibizottságához: a munkásság egyhangúlag tiltakozik a csúcs­bizottság által javasolt cégvezető igazgatói kinevezése ellen Jelentés az üzemi csúcsbizottságnak az üzemi bizottság által a mai napon összehívott üzemi értekezletről, amelyen részt vett az üzemi bizott­ság és a munkásság. Az értekezletet azért hívtuk össze, hogy a mostani változásokkal kapcsolatban, amikor minden vállalatnak külön megállapítják a ve­zetőségét, az üzem munkássága nyilatkozzék, hogy kit akar a Vic­toria igazgatójának. Az üzemi bizottság által feladott kérdésre a munkások külön-kü­lön nyilatkoztak, és eszerint mindannyian Rubinyi Zoltán főmérnök urat látják e helyen, legszívesebben. Az üzemi bizottság Rubinyi fő­mérnök úr közismert szaktudását, tanítókészségét, szociális és mun­kásbarát gondolkodásmódját, valamint 20 éves vállalati múltját te­kintve, szintén csak őt tartja e célra megfelelőnek. Az üzemi bizottság ugyanis már eddig is több ízben hiányolta a mostani vezetésnél mutatkozó áru- és nyersanyagbeszerzés [hiányá]t, valamint az eladások iránt tanúsított nem megfelelő aktivitást. E megoldás a központi igazgatóság és az üzem közötti adminiszt­rációt is leegyszerűsítené. Hortobágyi üzemi bizottsági elnök feltette a kérdést, mi volna a munkásság véleménye a mostani cégvezetői rangban [levő] Földes Miklós úr esetleges igazgatóvá történő kinevezése ügyében. Ez ellen az összmunkásság egyhangúan, élénken tiltakozott. Tekintettel arra, hogy a fenti hibás vezetést főleg az ő helytelen elgondolásának tudja be, azonkívül a gyakorlat azt mutatta, hogy a munkások által jogosnak vélt, eddigi szociális követeléseit még soha nem tette magáévá, és ez ügyben cégvezetői súlyával nem állt az ügy mellé, ezzel a gondolkodásmódjával kiváltotta a munkásság elkeseredését, és a benne való bizalom megrendülését. A fentiek után az üzemi bizottság is kénytelen Földes cégvezető úr igazgatóvá való kinevezése ellen eleve tiltakozni, annál is inkább,

Next

/
Thumbnails
Contents