Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)
II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)
megy, és már vissza sem jött, csak egy levelet kaptunk tőle, amelyben közölte velünk, hogy kinevezték Pestre, és hogy a győri helyettese Nagy Ernő lesz. Aztán jött Kmotrik, és ő számolt be a dolgokról, i * Nekünk győrieknek, akik mégis csak jobban ismerjük Nagy Ernőt, nekünk más véleményünk van róla, mint a pestieknek. Mi egyáltalán nem látjuk aggályosnak a helyzetet, hogyha ő marad az igazgató, mert éppen olyan jámbor ember, mint Pattantyús, ugyanolyan szellemben vezeti a gyárat, igen jószívű és jóindulatú ember. Odavaló, nagyszerű szakember. Tett azonban utóbb olyan kijelentéseket, hogy mivel az új üb-szabályzat szerint nem lehet az üb tagja, mint az igazgatóság által kinevezett gyárigazgató természetesen az igazgatóságot kell, hogy szolgálja, szóval a kapitalista érdekeket képviseli. Azt is mondta, hogy ha harcra kerül a sor, akkor ő ezt a harcot vállalja. Tehát csak megjegyzem, hogy neki is más lett az álláspontja ilyen minőségben, mint volt ügyvezető igazgató korában. De ha ő állja a harcot, mi is álljuk. A levelet azonban, amit Benjámin úr Kmotrikkal küldött volna a győri üb-nek, nem kaptuk meg. Kmotrik szóval számolt be csak a dolgokról. Kádár: Mint az. üb elnöke írta Benjámin úr a győri üb-hez a beszámoló levelet. Gerócs: Nem kaptunk ilyen levelet sem Kmotrik által, sem más által, Vas-Witteg elvtárs szerint majd meg kell választanunk a csúcs üb-t, amelybe, miután a központ és a service 1—1 tagot delegál, Győr, tekintve, hogy most már közel 3000 munkás dolgozik, 3 személlyel kívánja magát képviselni a csúcs üb-[ben], mégpedig Horváth, Burányi és saját személyem volna az. A bizottság aztán meg fogja választani saját kebeléből elnökét, alelnökét és jegyzőjét. Benjámin: A központ szükségességéről a holnapi ülésen kívánok bővebben válaszolni, most egészen röviden szeretnék rávilágítani egyes dolgokra. Ha a dolgokat innen, a központból vizsgáljuk, erről a székről, ahol mi ülünk, akkor elsősorban meg kell állapítanunk, hogy itt van egy múlt és ebből a múltból van itt egy 174 milliós mínuszunk. Van a Messerschmidt-gyártásból egy óriási, befagyott külföldi követelés, van egy óriási bombakár. Most nem régen kaptunk egy felszólítást az államtól, hogy állítsuk össze az állami követeléseinket. Ez máris egy hatalmas adminisztrációs munkát kíván, igen-igen gondossággal kell eljárnunk. Itten kell egy piros vonalat húznunk, és nagyon-nagyon vigyáznunk kell, hogy ezt a piros vonalat hova húzzuk, hogy valahogy teher ne jöjjön át. Kalkulálni kell a hatalmas jóvátételi előleggel, szóval ki kell mutatnunk, hogy akármennyit kaptunk, mégis mi követelünk,