Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II. ciklus I. füzet (Budapest, 1931)

2. Dr. Végh Gyula, az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum főigazgatója ügyvezető-alelnöki beszámoló beszéde

BESZÁMOLÓ BESZÉD AZ ORSZÁGOS MAGYAR GYÜJTEMÉNYEGYETEM TANÁCSA 1931. ÉVI MÁJUS HÓ 7-ÉN TARTOTT TELJES ÜLÉSÉN Elmondotta Dr. VÉGH GYULA az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Tekintetes Tanács! Azok után, amiket Elnökünk ő nagyméltósága az 0. M. Gyüjteményegyetem nyolc évi működéséről elmondott, rövidre szabhatom az ügyvezető alelnökségem idejében történtekről szóló beszámolómat, annál is inkább, mert a Gyüjtemény­egyetem kötelékébe tartozó egyes intézeteknél ezen két év alatt elért örvendetes eredmények elsősorban a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr jóakaratú támo­gatásának, másodsorban az illető intézetek vezetőségének és tisztviselői karának köszönhetők; a Gyüjteményegyetem mint intézmény az eredmények létrehozását csak közvetve támogathatta. Igazgató-tanácsunk az elmúlt két évben, mint azelőtt is, csak szervezeti és adminisztratív ügyekkel foglalkozott, de szakügyekben a kezdeményezést és a munkát átengedte maguknak az intézeteknek, melyeknek belügyeibe csak annyiban folyt be, amennyiben az intézetek vezetői egyes fontos kérdéseket — felelősségük teljes fenntartása mellett — a Tanács elbírálása alá bocsátottak. Az 0. M. Gyüjteményegyetem Igazgató-Tanácsa több szervezeti kérdésben tett előterjesztést a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úrnak. A javasolt intézkedé­sek nagyrészt már meg is valósullak, így a M. Nemzeti Múzeum Széchényi Könyv­tárának négy külön osztályra tagolása, a római Magyar Intézet papi osztálya részére készült külön szervezeti szabályzatnak a miniszter részéről történt jóvá­hagyása stb. Behatóan tárgyalta és módosító javaslataival együtt terjesztette a Tanács a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr elé a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdésének rendezéséről szóló 1929 : XI. t.-c. végrehajtási utasításának előadói tervezetét. Az elmúlt két esztendő sok tekintetben a legsúlyosabbnak mondható a Gyüjteményegyetem fennállása óta. Kulturális intézményeink gyors felvirágzását megakasztotta a rosszra fordult gazdasági helyzet. Az elkerülhetetlenné vált taka­rékosság úgy pénzügyi téren, mint az alkalmazottak létszámapasztása következtében

Next

/
Thumbnails
Contents