Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II. ciklus I. füzet (Budapest, 1931)

2. Dr. Végh Gyula, az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum főigazgatója ügyvezető-alelnöki beszámoló beszéde

nagy áldozatokat kivánt tőlünk és nem egy bevált régi intézményt fennállásában veszélyeztetni látszott. Örömmel és hálával állapíthatjuk meg, hogy sem a költségelőirányzatban keresztülvitt redukció, sem a létszámcsökkentés intézményeinket lényegesen nem érintette. Az adott viszonyok között be kell érnünk azzal, hogy az intézetek javadal­mazása legalább az eddigi szerény keretek között megmaradhatott. Köszönettel kell megállapítanunk azt is, hogy egyes kötelékünkbe tartozó intézetek az elmúlt két évben költségvetésileg előirányzott javadalmazásukon felül a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr részéről még külön támogatásban is részesültek, amely körülmény módot nyújtott nekik nagyobb építkezésekre, beren­dezkedésekre, gyűjteményeik jelentékeny gyarapítására. Le kell azonban szögeznem azt is, hogy azok az intézetek, melyek ily rendkívüli támogatásban nem részesültek, szemrehányással nem illethetők azért, hogy amazokkal a fejlődésben lépést nem tartottak, még kevésbé lehet ebből kedvezőtlen következtetéseket levonni a hátra­maradó intézetek fejlődésképességére vagy éppen létjogosultságára. A Gyüjteményegyetem kötelékébe tartozó intézeteknél az utolsó két év alatt történt fontosabb eseményeket a következőkben foglalhatom össze: Az 0. Levéltár lépcsőházának Dudits Andor falfestményeivel és Róth Miksa üvegfestményeivel való díszítése elkészült és ezzel az épület belső díszítése befejezést nyert. Ugyanitt a közönség használatára állandó kiállítás készült. A M. Nemzeti Múzeum Ill-ik emeletének kiépítése öt-hatodrészben elkészült, úgyszintén elkészültek a régi igazgatói lakás visszaállításának, a könyvtári olvasó­terem átalakításának, az Apponyi-könyvtár felállításának, a raktárhelyiségek vas­állványokkal történt felszerelésének és a központi fűtés modernizálásának munkálatai is. Az 0. M. Szépművészeti Múzeum a mult év folyamán mutatta be a nyilvános­ságnak terracotta-gyüjteményét, s ezzel a múzeum összes gyűjteményei a nagy­közönség számára hozzáférhetőkké váltak. Az 0. M. Iparművészeti Múzeumban a központi fűtés-berendezés egy ötödik kazán felállításával egészíttetett ki. A Biológiai Kutatóintézet-né\ elkészült a tanfolyamhallgatók elhelyezésére szolgáló lakóház. Az 0. Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ folytatta külföldi csereakcióját. Részben a Bibliográfiai Központ dotációjának terhére történt a bel- és külföldi magyar és idegen intézetek — így a római, berlini, stockholmi és helsingforsi — könyvtárainak kiegészítése, valamint a m. kir. kormány által XI. Pius pápa ő szentségének felajánlott representativ magyar könyvtár megszerzése és bekötése. A Vallás- és Közoktatásügyi minisztérium 0. Tanügyi és Pedagógiai Könyvtára az 1930. év tavaszán költözött új helyiségébe, hol a közönség számára könnyebben hozzáférhető lesz. Megemlítem még, hogy úgy a M. N. Múzeum, mint a Szépművészeti és az Iparművészeti múzeumok a Múzeumbarátoknak egyesületei révén számos nagyértékű gyüjteménytárggyal gazdagodtak, amely nagylelkű támogatásért köszönetünket fejezem ki úgy a M. Nemzeti Múzeum Barátai, mint a Művészeti Múzeumok Barátai Egyesületének. A Gyüjteményegyetemnél előfordult személyi változásokra tekintettel az idő korlátoltságára itt nem térhetek ki, csakis özv. gróf Apponyi Sándornénak, a M. Nemzeti Múzeum jótevőjének az elmúlt év őszén történt elhunytáról kell fájdalommal megemlékeznem. Az 0. M. Gyüjteményegyetem nevében Hóman Bálint főigazgató úr mondott búcsút a nagyemlékű halott sírjánál.

Next

/
Thumbnails
Contents