Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai IV. füzet (Budapest, 1927)

2. Dr. Petrovics Elek, az Orsz. Magy. Szépművészeti Múzeum főigazgatója beköszöntő beszéde

BEKÖSZÖNTŐ BESZÉD. AZ ORSZÁGOS MAGYAR GYÜJTEMÉNYEGYETEM TANÁCSÁNAK 1927. ÉVI JANUÁR HÓ 8 ÁN A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁBAN TARTOTT TELJES ÜLÉSÉN ELMONDTA PETROVICS ELEK AZ ORSZÁGOS MAGYAR SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM FŐIGAZGATÓJATekintetes Tanács ! Tisztelt Közönség! Intézményünk alapvető törvénye értelmében két évi időre az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum vezetőjére került most az alelnöki liszt viselésének sora. Ennélfogva ezt a tisztséget dr. Hóman Bálint egyetemi tanár úrtól, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától ezennel átveszem. Az első érzés, amelynek, hangot kell adnom, a köszönet kifejezése lelépő ügyvezető-alelnökünk iránt. Gyüjteményegyetemünk, amely nagyérdemű első alelnökének, Csánki Dezsőnek bölcs és igen kedves emlékű vezetése alatt átesett a szervezkedés alapvető tennivalóin, a második ciklusban több nevezetes feladatot tudott megoldani. Ezek közül is kimagaslanak azok az intézkedések, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek megfelelőbb elhelyezésére vonatkoznak. Elődöm imént elhangzott beszámolója részletesen tájékoztat minderről, de a jelentéshez nekünk kell hozzátenni azt, hogy a történtekben jelentős része volt az ő erélyének és komoly tettvágyának. Örömömre szolgál, hogy ezért, nem különben tanácskozásaink sikeres vezetéseért Tanácsunk és intézeteink őszinte köszönetét tolmácsolhatom neki. S most néhány szót a jövőről. Néhány évvel ezelőtt, midőn a katasztrófa ránk szakadt, nyugtalanul kérdeztük magunktól: mi vár azokra az intézményeinkre, amelyeknek sorsa országos ügy ugyan, de elsősorban mégis ránk tartozik, mi vár a jövőben közgyűjteményeinkre? Az első választ erre a kérdésre érzésünk adta meg, amely — mint rendesen — most is elébe vágott elménk munkájának és sietve mondta: van jövőnk, kell lennie! Ezt mondta érzésünk, s mi szívesen haligattunk reá és elűztük magunktól a csüggedés kísértetét. Ha azonban azt kérdeztük magunktól : hogyan jutunk ki szorult helyzetünkből, merre van a szabadulás útja ? — választ nem igen tudtunk adni magunknak. Ott állottunk intézeteinkkel, a mindennap gondjaival küzdve, jóformán csak a társadalomtól kapva némi támogatást, s csak aki vezető állásban töltötte ezt az időt, az tudja csupán, mit jelentett átvergődni a háborúra következő első évek gondjain és nyomorúságán. E sötét háttér szükséges ahhoz, hogy a jelent mérlegelni és méltányolni tudjuk.