Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)

azért a torvényszéket, hogy ők régi kiváltságaik alapján, úgy mint eddig, minden úrbéri szolgálatoktól mentek legyenek és földjeiknek dézma nélküli szabad használatában meghagyassanak. E perben a vármegyei törvényszék a magyar kir. helytartótanácsnak 1776 augusztus 12-én 4257. sz. a. kiadott rendeletét tartván szem előtt, az 1776— 1779-ik években hozott ítéletekkel kimondotta, hogy a Rákóczytól nyert kiváltság feltételes volt, t. i. a várbeli szolgálatok teljesítésének feltételétől függött. Miután azonban Ecsed vára elpusztult és a várszolgálatok megszűntek és mivel az ecsedi lakosok az úrbéri szabályozás alkalmával kinyilatkoztatták, hogy nekik Ecsed határában némi csekély rétecskéken kívül semmi földjük sincsen; házas zselléreknek nyilváníttatnak és úrbéres zsellér szolgálatokat teljesíteni köteleztetnek, vagyis házhelyenkint 1 forint füstpénzt fizetni és 18 gyalognapot földesuruknak, gróf Károlyi Antalnak szolgálni tartoznak. Szathmár vármegye törvényszéke 1780 január 17-én újból kimondja ítéletileg, hogy Nagy-Ecsed mezőváros lakosai, mivel a földesurasággal szerződni s az 51 krajczár fizetésén kívül semmi egyéb úrbéri szolgálatot teljesíteni nem akartak, a földesuraság által olyan elbánásban részesítendők, mint az urbérileg szabályozott többi házas zsellérek.