Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)
III. Az ecsediek 1838-ban ismét fölvették az 1824-ben elejtett fonalat s újra folyamodtak a királyhoz régi kiváltságaik megerősítéseért és «határjaiknak a földesuraság által történt megszorítása miatt orvoslásért*. A míg küldöttjeik Bécsben jártak, ők itthon azon vak bizakodás mámorában, hogy küldöttjeik ezúttal a királynál bizonyosan kieszközlik részükre az ő határuk és a kisecsedi puszta szabad birtokát; az uraság vetéseiben és kaszállóiban oly dühöngő pusztításokat kezdettek, hogy az uradalom nem bírván ezen erőszakoskodásnak gátat vetni, kénytelen volt e zabolátlan had ellen a vármegye törvényszerű segélyét kérni. Igen érdekes és jellemző, a mit Nagy-Ecsed mezőváros elöljáróiról az uradalmi főügyész, Felső-Őri Rába István, a jogügyek igazgatójához 1838 szept. 18-án intézett jelentésében mond: «A méltóságos uraság törvényhatósága alatt lévő községei között az ecsedi communitas az, mely a legfelsőbb helyekről érkezett intő, sőt büntetést is rendelő parancsolatokról megfeledkezve, valami elavult oklevelek-