Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások
Azzal az udvar már 1817 táján tisztában volt, hogy a rendezés munkájának irányítását erdélyiekre (ami ez esetben csak erdélyi magyar birtokos nemeseket jelenthetett) bízni ez eredmény komoly kockáztatását jelentené. így az erdélyi hatóságok kezdeményező szerepe e munkában a nullára redukálódott. Az udvar Cziráky Antalt, a magyar kamara alelnökét és három királyi botost bízott meg egy összeírási munka irányításával. A biztosok erdélyi tevékenysége 1819. július végén indult meg. Cziráky első dolga az ország három körzetre való felosztása volt. Tervét azután Bánffy György némileg módosította; így született meg a következő beosztás: Az első körzethez Kolozs, Doboka, Belső- és Közép-Szolnok, Kraszna megye, Kővárvidék és Kolozsvár város (Felek falut, Kolozsvár birtokát illetően) tartozott; Geötz királyi biztos felügyelete alá tartozott, akinek állandó székhelyéül Kolozsvárt jelölték ki. A második districtus-hoz az ország délnyugati része tartozott: Alsó-Fehér, Torda, Küküllő, Hunyad, Zaránd megye és Aranyosszék. Majláth György biztos, e kerület vezetője, Gyulafehérváron tartotta székhelyét. A harmadik körzet élére Géczy István került. Alá tartozott az egész Székelyföld, Aranyosszék kivételével (Udvarhely-, Maros-, Háromszék, Csík-, Gyergyó-, Kászonszék), Fogarasvidék, továbbá a szász és székely törvényhatóságok közé szorult területtöredékekből álló Felső-Fehér megye, s végül a két szász törvényhatóság: Szebenszék és Brassóvidék, az első a hét bírák jószágait, a második a törcsvári uradalomhoz tartozó jobbágyfalvakat illetőleg. A kerület központja Marosvásárhely lett. 3 Magát a rendezés módját az udvar a királyi biztosok és a végrehajtó törvényhatósági tisztviselők részére kiadott részletes instructio-kban szabályozta. A munka a törvényhatóságok marchalis gyűlésein indult meg. A gyűlés előkészítése részben már a királyi biztosok feladata volt: magán a marchalis-on pedig ők jelentették be a rendezés megkezdését: Mindjárt a gyűlésen ki kellett választani az összeíró biztosokat, továbbá a classificatio-t (az összeírások első feldolgozását) végző bizottság tagjait, figyelemmel arra is, hogy a sajátjában senki ne legyen összeíró. A biztosokat és a classificatorokat aztán fel is kellett esketnie. Majd az előbbieket — instructio-juk alapján — részletesen ki kellett oktatnia teendőikről. Egyben átadta nekik az eltörölt úrbéri visszaélésekről szóló hirdetményt a falvakban való közzététel céljából. A királyi biztos szerepe a továbbiakban a munka ellenőrzése, elvi irányítása volt. Ehhez először is jegyzéket kellett készíttetnie az egyes törvényhatóságok helységeiről, amely a következő adatokat foglalta magában: minek minősül a hely, falunak vagy városnak; mely nyelv az uralkodó benne, ki vagy kik birtokosai s végül kik a birtokosok ott szolgáló urasági tisztjei. Be kellett kérnie a törvényhatóság tisztjeinek névsorát is. Ha módjuk volt rá, jelen kellett lenniök annál a minta-összeírásnál is, amelyet minden törvényhatóság egy-egy helységében, az összeírást végrehajtó összes tisztek jelenlétében tartottak meg. A mintaösszeírás után kezdetét vehette a conscriptorok munkája. Rendeletet nyerve a munkálat megkezdésére, hírt kellett adniok az érdekelt helységek földesurainak és jobbágyainak erről s aztán ki kellett szállniok a falvakba. Ott előbb a falu egészét illető felvételt végezték el az ún. „9 pontra tett vallomások" (Fassiones ad 9 puncta) feljegyzését. A vallomásokat a falusbíró, az esküdtek és a falu öregjei tartoztak megtenni; megjelenhettek azonban a felvételnél más jobbágyok is. Személyesen jelen lehetett vagy tisztjei által képviseltethette magát a földesuraság; tilos volt azonban a parasztokat befolyásolnia a vallomástételükben. A vallomásokat a
