Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások

Ez a fejlődés azonban nyugtalanító következményekkel jár: nagymértékben teszi tönkre a jobbágy gazdaságát. A vivum aerarium, az adóalap van veszélyben. S ha ez magában még nem késztetné az udvart az erdélyi földesúr-jobbágy-viszonynyal való foglalkozásra, a XVIII. századi erdélyi parasztmozgalmak is gondolkozóba kell hogy ejtsék. Az első rendezési kísérlet, az 1769. évi Bizonyos Punctumok, csak ideiglenes szabályozásnak volt szánva. Ezt jó évtizedes tervezgetés követte nyomon; aztán a Horia-felkelés gyorsabb ütemet parancsolt az udvarnak (amely egyébként már az 1784-et közvetlenül megelőző években is adott ki nagyfontosságú jobbágypolitikai rendelkezéseket). 1785/86-ban játszódik le a második, az 1769. évivel szemben most már véglegesnek szánt rendezést ígérő kísérlet; a munkalat félbemaradt. Az 1790. évi országgyűlés ismét csak ezzel a kérdéssel találja magát szemben — Magyarországtól már így is két évtizeddel maradt el. Másra azonban nem telik tőle, mint egy úrbéri rendszeres bizottmány kiküldésére, amelynek ,,az igazságnak és Erdély nagyfejedelemség állapotának megfelelő úrbéri rendezés" tervének kidolgozását teszi feladatául.

1 A munkálat elkészül, de tárgyalására sohasem kerül sor. Az 1810/11. évi országgyűlést, amely egy időszakot zár le azzal, hogy legnagyobbrészt törvény formájába önti az 1790/9 l-ben kiküldött bizottságok javaslatait, az udvar előbb feloszlatja, mintsem az úrbéri bizottság operatum-át tárgyalhatta volna. Ügy látszott: az úrbéri rendezés dolga jó időre lekerül a napirendről, hiszen még az országgyűlésekkel meghozott törvények egy része is sokéves, sőt évtizedes késéssel került vissza kihirdetésre a Guberniumhoz. Közben azonban más erők szóltak bele a dologba. A napóleoni háborúk alatti gabonakonjunktúra és a szakadatlan háborúskodás szörnyű terhei megtették hatásukat az erdélyi jobbágy amúgyis ingatag gazdaságában. Nem kellett más, mint néhány rossz esztendő, hogy éhínség zúduljon a gabonában különben is szegény kis országra. A következmény az erdélyi feudalizmus utolsó nagy vándormozgalma: már 1813-ban megindul a szökés, ki a dunai román fejedelemségekbe, vagy Magyarországra, vagy csak az országnak kevésbé ínségsújtotta területeire. 2. Az úrbéri rendezés végrehajtási terve 1813-tól húzódó tárgyalások után 1817-ben Bécsben végre napirendre került a rendezés ügye. Az udvarnak látnia kellett, hogy részintézkedésekkel nem segíthet a bajon s — a Gubernium ellenállása miatt — még keresztül sem tud vinni ilyeneket. Ezért a további tárgyalásokba a főkormányszéknek már nincs beleszólása, a kancellárián pedig az államtanács a szokottnál erősebben rajta tartja a szemét. A kezdeményezés az államtanácson keresztül érkezett a kancelláriához. Az események 1819 elején jutottak döntő szakaszukba. Január 8.-án I. Ferenc, egy kancelláriai felterjesztésre tett resolutio-jában, 1819 tavaszát jelölte meg az ubréri rendezési munkálatok megkezdésének időpontjául.

2 Végül újabb intézkedések sora után május 17-én kelettel rescriptum indult a Guberniumhoz az összeírás megkezdéséről. Nem foglalkozhatunk részletesen a rendezésnek az összeírást nem szorosan érintő részleteivel. Ezek értékelését e tanulmány írója, ha csak nagy vonásokban is, de elvégezte „Az erdélyi parasztság története 1790—1849" c. munkájában; az úrbéri rendezés történetének egészét pedig ezúttal nem lehet célunk feltárni. Magát az összeírás lebonyolításának menetét kívánjuk csak most megrajzolni.