Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások
A városi lakosság összeírásának problémáit is érintette az utasítás. A házjövedelmek dolgában úgy intézkedett: a tulajdonos saját szükségét szolgáló ház vagy lakrészek mentesek az összeírás alól; a bérbeadottak (sőt azok is, amelyeket ugyan nem lakik idegen személy, de kiadhatók volnának) felveendők voltak. A kereskedők és iparosok classificatio-jára nézve nem tudott határozott, összegszerű kritériumokat felállítani; a céhmestereket és öregeket hívta segítségül. Azoknak kellett aztán bevallást tenni arról, hogy valaki a jómódú, közepes vagy szegény iparosok vagy kereskedők közé tartozik-e. Azok a kereskedők és iparosok, akik földdel és mezőgazdasági természetű ingóvagyonnal is rendelkeztek, ezekről is bevallást kellett, hogy tegyenek. Külön rendelkezett az utasítás a kiváltságos kereskedő testületek: az ebesfalvi és szamosújvári örmények, valamint a szebeni és brassai görögök összeírásáról. Ezekhez a Guberniumnak és a Thesaurariatus-nak együtt kellett összeíró biztosokat küldenie. (A compagnia-khoz nem tartozó görögök és örmények lakóhelyük szerint, az illető törvényhatóságok által voltak összeírandók.) A bányászokra, aranyásókra és hajósokra nézve az utasítás azt a meglehetősen homályos rendelkezést tette, hogy „csak úgy és annyiban írandók össze, ahogy a törvények, a hajósoknál pedig a velük kötött conventio azt meghatározzák." A más tartományokból nemrégiben Erdélybe költözött személyek mentesültek az összeírás alól; földesuraik azonban külön jegyzéket kellett, hogy benyújtsanak a biztosokhoz arról, hogy honnan, mikor jöttek ezek és mely natio-hoz tartoznak. Az utasítás egy sor büntető rendelkezést is tartalmazott. Az eltitkolás büntetés alá esett (a parasztoknál ez megbotozást jelentett). De felelősségre kellett vonni a tisztében hanyagul eljáró összeíró biztost is (s a súlyos hibát egyenlőnek vették a szándékosan elkövetett bűncselekménnyel): nemcsak az általuk eltitkolt dolog értékét kellett megtériteniök, hanem elvesztették hivatalukat is; ráadásul pedig egyszersmindenkorra hivatalviselésre képtelennek nyilvánították őket. Kemény büntetéssel fenyegették meg az összeírásban késedelmeskedő összeírókat is. Visszatérve a rescriptum-ra, az szabályozta az Összeírás munkálatának további menetét. Az elsőnek összeírt helység tabelláit a Gubernium elé kellett terjeszteni felülvizsgálatra. (Addig is azonban, míg onnan válasz érkezett, a törvényhatóságoknál folytatódnia kellett a munkának.) A Gubernium kebelében külön bizottságnak kellett létesülnie a munkálat irányítására, Haller János gubernátor elnökletével; melléje Lázár Jánost, a rendek elnökét, Alvinczi Gábor guberniumi tanácsost, Bánffy Farkast, Friedrich Wilhelm Dietterich-et 20 és Jacob Abrahami von Ehrenburg-ot rendelte. A királynő utasította a Guberniumot arra nézve is, hogy rendeletek útján szólítsa fel a római katolikus püspököt vagy vicariusát és az unitus püspöki vicariust az összeírás támogatására, s körrendeletek útján gondoskodjék arról, hogy a törvényhatóságok tisztjei ugyanerre hívják fel az erdélyi birtokos nemességet. Még egy kényes kérdést érintett a rescriptum. Várható volt ti., hogy a rendek ellenállást fognak kifejteni az összeírással szemben. A conscriptio-t tehát haladéktalanul meg kellett kezdeni, nem várva meg országgyűlés összeülését.' Ha a munkálat ideje alatt, vagy befejeztével egybegyűl a diéta, az utasítást és az összeírás táblázatait be lehet ugyan mutatni a rendeknek, de csak tudomásulvétel végett, nem pedig, hogy bármit is változtassanak rajtuk, mert ezek az uralkodó által már eldöntött ügyek és az összeírás „tisztán királyi elhatározásunkból rendeltetett el". Csak azt a „jogot" hagyta meg a királynő a rendeknek, hogy javaslatot tehessenek az összeírás gyorsabb és pontosabb lebonyolítására. 21 Ugyanaznap egy második rescriptum május 1-ét jelölte meg az összeírásra vonatkozó rendelkezések kihirdetése napjául, megbízva a Guberniumot, hogy minden
