Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások
előrehaladtáról. Ha valamely összeíró biztos helyett mást kellett beállítani, erről is jelentést kellett tenniök. Maguknak az összeíró biztosoknak munkáját részletes utasítás szabályozta, amelyet azután még egy pótutasítással is megtoldottak. Működésük az össszeírás helyszínén az adózók tájékoztatásával kellett, hogy megkezdődjék.* Azután egybe kellett hívatniok a helység birtokosainak gazdatisztjeit, udvarbíróit stb. és fel kellett esketni őket mind az adózók név szerinti megjelölésére, mind arra is, hogy figyelemmel fogják kísérni a bevallásokat és jelentik az esetleges eltitkolást. A falusbírót és esküdteket is meg kellett esketni erre nézve. Mindezeket a helység összeírásának befejeztéig maguk mellett kellett hogy tartsák. Az összeírás aztán családfőnként folyt le. Befejeztével ellenőrzés történt; a biztosok házról házra jártak s megvizsgálták: megfelelnek-e a bevallások a tényleges helyzetnek. (Havasi, szétszórt településű területen, ahol az egész bizottságnak aránytalanul nagy fáradságába került volna így eljárni, csak hites személyeket küldtek ki e célból.) A vizsgálatnak ki kellett terjednie az üresen hagyott házakra is (megállapítandó volt: kik voltak a lakosai s mikor menekültek el). Az utasítás emellett részletesen szabályozta az Összeírás néhány valószínűleg felmerülő vitás kérdését. Az első közülük a nemesi mentességekkel volt kapcsolatos. A birtokos nemesek jószágai természetesen nem estek összeírás alá: az olyan allodiatura-k azonban, amelyeknek nemesi voltához kétség férhetett, felveendők voltak (azzal a megjegyzéssel, hogy nemesi földként kezelik őket). A nemesi kúriákban lakó nem birtokos nemes személyek (tehát az egyházi nemesek is) összeírandók voltak. (A konvenciós cselédeknél stb., akik allodiatura-ból bírtak saját használatukra földet, ezt is fel kellett venni az összeírásba, annak jelzésével, hogy ezek a vetések allodiatura-n vannak.) A pótutasítás gonddal a lelkére kötötte az összeíróknak: ne soroltassék az egyházi nemesek közé „ollyan nemes ember, a ki vagy maga, vagy eleje Jobbágyős" (azaz birtokos) „nemes ember volt, és az üdőnek mostohasága, vagy akármi szerencsétlenség által azoktól annyira megfosztatott, hogy alig akadott meg egy vagy még fél sessio is keze között". Ez a réteg mentesült az összeírás alól. Az egyházi mentességek dolga már több bonyodalomra adott okot. Az utasítás úgy intézkedett, hogy a bevett vallásfelekezetek tényleges parochus-ai (az unitusokat is közéjük értve), továbbá a római katolikus és görög egyesült szerzetesek nem írandók össze. Mentesek a conscriptio alól a parochiához, £11. alapítványhoz tartozó allodiatura-k (azt az esetet kivéve, ha a földet adóköteles személy művelte), valamint ingóságaik is. Egyéb földjeik azonban összeírás-kötelesek voltak; a bérbeadott házak szintén. Ezek csak akkor mentesülhettek, ha törvényes immunitas-ú személy birtokolta őket. Ha unitus pap (nem lévén az eklézsiának papi fundusa) jobbágytelken lakott, a telek nem volt összeírandó, de jelezni kellett, hogy kié. Nem mentesültek az összeírástól a funkcióban nem levő unitus papok. 19 Ugyanígy fel kellett venni az összeírásba az egyházak jobbágyait és zselléreit. A mentességek ügyével kapcsolatban az utasítás nyomatékosan hangsúlyozta: minden olyan személy, aki nem birtokos nemes, vagy parochus lelkész, de korábban valamiképpen mentes volt (egyébként adóköteles megyei assessorok, birtokosok gazdatisztjei, szolgái, falusbírák, molnárok, serfőzők, vadászok, pásztorok stb.), be kell hogy kerüljön az összeírásba. * „szükséges dologh Statim in primordio conscriptionis ... a Parasztságnak eleiben adni, és vélek meg értetni ezen Conscriptionak Scopussát, hogy tudniillik Felséges Asszonyunk nem a Terhek szaporítására s nevelésére czéloz, hanem az adózó Rendnek könnyebbségére és jó rendben való vitelére".
