Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Bottló Béla: Az 1828. évi országos összeírás

alapot adott, ha azonban az iparűzésből származó jövedelme bevételei között nagyobb tételt nem jelentett, a családfő iparos voltának feltüntetését elhagyták. Az iparosoknál általában a „Megjegyzések" rovatában jelölték meg a családfő által űzött ipar minőségét és az iparűzés intenzitását: 1, 2, 3, vagy több segéddel dolgozott-e, egész éven át, vagy pedig az év bizonyos részében űzte-e iparát. A törvényhatóságok az összeírási táblázatokhoz általában különféle összesítő kimutatásokat mellékeltek. Ezekben a kimutatásokban helységek, azon belül iparágak szerint sorolták fel az egyes iparosokat, mindegyiknél feltüntetve a segédek számát és azt, hogy az év hányad részében dolgoztak, tehát azt, hogy milyen mértékben űzik iparukat. Kalmárok. Ebbe a rovatba a kiskereskedőket, azaz azokat jegyezték be, akik közvetlenül a fogyasztók részére közvetítették az árut. Kereskedők. Ebben a rovatban pedig azokat írták össze, akik az árukereskedelemmel nagyban foglalkoztak. A hajózható folyók mentén lakók közül azokat, akiknek életfenntartása a hajózással kapcsolatos, két csoportra osztották. Az elsőbe azokat sorolták, akik nagyobb mennyiségű áru szállítására alkalmas hajóval rendelkeztek és állandóan áruszállítással foglalkoztak. Ezeket iparosoknak tekintették és az iparosok rovatába sorolták be. A második csoportba pedig azok tartoztak, akik a helynek és a helyi igényeknek meg felelően csónakokkal, ladikokkal rendelkeztek saját szükségleteik kielégítésére és ezeket néha mások rendelkezésére is bocsátották. Ezek a vízen való áruszállítással nem hivatásszerűen és állandó jelleggel foglalkoztak és ezért a jobbágyok vagy zsellérek közé sorolták őket. Azokat, akik sem a kereskedők, sem a kalmárok közé nem voltak sorolhatók, mint pl. a gyárosok, papírmalmosok, sajtosok és hasonlók, mivel munkájuk a kereskedelemmel kapcsolatos, a megfelelő kereskedők közé sorolták. Róluk azonban a többiektől különálló osztályozás alapján külön jegyzéket mellékeltek az összeírási anyaghoz. Azt a malomtulajdonost, aki állandóan más helységben lakott, családjával és lakóhelyén levő vagyonával lakóhelyén írták Össze, a malom helyén pedig csak a malmot. Ezt a tényt mind a két összeírási helyen feltüntették. A háztulajdonnal nem rendelkező kereskedőket mindjárt a háztulajdonos után vezették be az összeírásba. Az izraelita kereskedőket, iparosokat, vagy egyéb foglalkozású családfőket a keresztényekkel együtt a megfelelő sorrendben írták össze és a családfő nevénél utaltak izraelita voltukra. A „kereskedő" foglalkozással történő megjelölésből megközelítő pontossággal még ugyanannak a törvényhatóságnak a területén belül sem állapítható meg a kereskedő vagyoni helyzete és így még kevésbé állapítható meg belőle vagyoni különbség a nagy kereskedő városok, pl. Buda, Pest, Pozsony, Kassa stb. kereskedői és pl. kereskedelmi útvonalaktól távol fekvő valamely községbén élő kereskedők között. Mivel pedig az összeírás az adóalap megfogását célozta — azért a törvényhatóságok saját területükön belül a kereskedők számára jövedelmüknek megfelelő osztályokat állítottak fel. A kereskedőkről készített kimutatásokban a családfő neve és esetleg a kereskedelem fajtájának megjelölése mellé rendszámot tettek, amely a kereskedő jövedelmére való utalást jelentette. Egyes esetekben az osztályba való tartozást törtszámmal fejezték ki, ahol a nevező azt jelentette, hogy a törvényhatóságon belül a kereskedőket jövedelem szerint hány csoportba osztották, a számláló pedig arra utal, hogy a kereskedő a kulcs szerint hányadik csoportba tartozik.