Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Bottló Béla: Az 1828. évi országos összeírás
kisebb csorbításával szemben azonban a leghatározottabban szembeszállt. A nemesség e fellépésének éppen az adórendszer átszervezésével kapcsolatos egyik megnyilvánulása volt az, hogy megbuktatták Felsőbüki Nagy Pálnak a jobbágytelkeken élő nemesség megadóztatása tárgyában benyújtott javaslatát. A nemesség kiváltságait a központosító államhatalom a mindig fokozódó pénzszükségleteinek kielégíthetése miatt lassan meg akarta szüntetni. Ez az országgyűlésen belül mind feszültebb légkört teremtett. E légkör uralkodott az 1825—27. évi országgyűlésnek azokon a tárgyalásain és azokban az iratokban is, amelyek az országos összeírásnak végrehajtására vonatkoznak. Az országos összeírással kapcsolatban a rendeket elsődlegesen az érdekelte, hogy mennyiben veszélyezteti az összeírás a nemesi adómentességet és • csak másodsorban az, hogy a jobbágy vállán nyugvó állami adóterhek ne növekedjenek meg oly mértékben, hogy ezek növekedése következtében a jobbágyok ne tudjanak eleget tenni a földesúri járadékkal kapcsolatos kötelezettségeiknek. A rendek az 1826. évi január hó 20-iki ülésen megállapították, hogy nem tagadhatják az országos összeírás szükséges voltát és hogy az összeírást minél előbb meg kell kezdeni. Kérték az uralkodót, hogy az országos összeírással kapcsolatos 1802. szeptember 7-iki felterjesztésükre válaszoljon. 3. Az 1827. évi VII. tc. létrejötte A többszörös üzenetváltások, feliratok és királyi elhatározások, az ülések hosszú sora egészen 1827 februárjáig jelzik azt az utat, amelyen az országgyűlés az 1802. évi utasítást tárgyalta. A rendek az utasítással szemben lényegesebb kifogást csak abból a szempontból emeltek, nehogy a jobbágy telkeken ülő nemesek valamiképpen is bekerüljenek az összeírandók közé s ennek következtében, nemesi előjogaikon csorba esvén, az adófizetésre kötelezettek közé. Minthogy a nemességet ebből a szempontból sérelem nem érte, megszavazta a nádori porták kiigazítására szolgáló országos összeírást elrendelő 1827. évi VII. törvénycikket és jóváhagyta az összeírási Utasítást. A törvénycikk elrendeli, hogy a porták kiigazításához kulcsot szolgáltató országos összeírást az országgyűlés befejezése után az ország minden törvényhatósága végezze el és terjessze fel a következő országgyűlés elé. Az összeírás hatálya Erdély kivételével az egész országra kiterjedt, tehát Horvátországra, Szlavóniára, a Tengermellékre és Fiúméra, környékével együtt. Az összeírás irányítását a nádorra bízza, segítségül országos bizottságot küld ki melléje. Az összeírás végrehajtásában a következő szervek vettek részt: 1. A nádor mint az egész országos összeírási munkának a törvény által felhatalmazott legfőbb irányítója. A nádor ezt a munkáját a nádori kancellária útján gyakorolta. Horvátországgal kapcsolatos intézkedéseit nem közvetlenül, hanem a horvát bán útján végezte, a Fiúméval kapcsolatosakat pedig Fiume kormányzója útján gyakorolta. 2. A nádor segítségére az összeírási törvénycikk által szervezett, már említett Országos Bizottság (Regnicolaris Deputatio) állott. E bizottság feladata a nádornak nyújtandó állandó segítség az összeírással kapcsolatos elvi kérdésekben, valamint véleményadás az összeírással magával kapcsolatos konkrét kérdésekben a nádor, a törvényhatóságok és az összeíró biztosok részére 1 . A bizottság munkájának legnagyobb részét a már elkészült összeírási munkálatok anyagának felülvizsgálata s a felülvizsgálat eredményétől függően részletes — sokszor egészen új összeírást igénylő — kiegészítéseknek a bekérése jelentette.
